Mit kívánunk a magyar vidéknek?

Ezzel a címmel szerepelt “helyzetjelentésünk”, a Védegylet előadása az augusztus végén rendezett III. Gyüttment Fesztivál programján. Kajner Péterrel együtt, 2 órás programunkkal szándékoztunk lehetőséget teremteni a résztvevőknek, hogy betekintsenek a vidékkel kapcsolatos „számmisztikába”. Számok és statisztikák, trendek és prognózisok, ami tudunk a magyar vidékről és az agráriumról. Tényekkel alátámasztható reális képet akartunk festeni, akár szép, akár nem. Realista műfajt választottunk.

Kérdésekkel is készültünk, hiszen a Gyüttment Fesztiválon a világra nyitott, vidéki életre készülő vagy vidéken élő fiatalok és örökifjak töltenek együtt egy hosszú hétvégét, elsősorban azzal a céllal, hogy kapcsolatokat építsenek és egymást támogató programokat indítsanak .

ilyen a pajta- természet közeli konferencia terem!

A helyszín stílusos volt: egy pajta, ülőalkalmatosságként szalmabálák, vetítő, kréta, tábla. Az áramot napelem és mini szélerőmű szolgáltatta a Gyüttment Fesztiválnak.

Kajner Péter volt a vendégünk, a Védegylet korábbi munkatársa, a Szövetség az Élő Tiszáért alapítója, aki számos hivatalt is megjárt. Péter kutatói kapával neki esett a nyers adatoknak, mert „reális képet” képet kértünk tőle a vidék mai helyzetéről. Eredetileg képzőművésznek tanultam, vizuális típus vagyok, így sokszor az adatok gyorsan átváltoznak a fejemben, és színes, szagos metaforákká lesznek. Milyen képeket láttunk?

Első számú remekmű: a demográfiai változások – elöregedés, elvándorlás és a vele járó munkaerőhiány ami a vidék kiüresedéshez vezet; ez pedig a mezőgazdaság további gépesítését teheti szükségessé. Ismeritek a francia festő, Jean-François Millet festményeit? 

A kedvencem között van a Kalászszedők (Les Glaneuses). Nem pont a szóban forgó témát ábrázolja, inkább a mezőgazdasági munka testi megpróbáltatásait: három parasztasszony apró, maradék búzakalászokat szedeget a búzamezőn. Ma a testi, fizikai munkát éppen hogy kiküszöbölni igyekeznek, de a vidékiek kiszolgáltatottsága mindkét kor valósága. Péter szerint annyi mezőgazdasági gépkapacitásunk van, ami másfélszer annyi szántóföldhöz elég, mint amennyi az országban van. Vicces, nem? A mai terület másfélszeresét tudnánk felszántani, de nincs aki dolgozna.

Második számú remekmű: Az éghajlatváltozás és a termőföldet pusztító szántás, agrárgyakorlat, a vizek elvezetése és a tájak megfosztása a víztároló képességüktől – az elsivatagosodás lehetősége lebeg a szemem előtt. Pannon Sivatag? Ezzel a címmel készült egy film 2008-ban, az Erdészeti Tudományos Intézet és a Szent István Egyetem munkatársai közreműködésével, varázslatos felvételekkel. Mit jelent az éghajlatváltozás a magyar erdőknek, tájaknak? Tényleg varázslatos képek voltak, nézzétek meg. Van mit félteni.

Harmadik számú remekmű: A mezőgazdasági területekhez kötődő madárvilág változatossága a felére csökkent az intenzíven művelt területeken. Felrémlik egy könyv címe, a Csendes Tavasz, Rachel Carsontól… Ez volt annak idején az első, felkavaró hatású könyv, ami a mezőgazdasági vegyszerek használatáról szólt, és egy “csendes”, madárdal nélküli vidéket jósolt ennek eredményeként. Carson könyvét szokták emlegetni, mint „ébresztőt” a nyugati világ számára, úgy tartják, hogy a modern „környezetvédelem” e könyvvel kezdődött. Ma már az élővilág elnémulása mérhető is – sajnos újabb riadókürtre lenne szükségünk.

Negyedik számú remekmű: Magyarországon, a rendszerváltás óta Szlovénia agrárterületeivel megegyező területet vontak ki a termelésből. Ez felfoghatatlan.  Lebetonozták, lakóparkokat, utakat, autópályákat, benzinkutakat, autógyárakat építettek rá. Győrben pl. egyenesen Natura 2000 természetvédelmi területre került az üzem, de Kecskeméten is hatalmas területeket kebelezett be a gyár. Ha már Kecskemét, akkor a barátnőm permakultúrás tanyájára ötlik eszembe. Vele szemben – fizikailag és értékrendben, működési módban – működik egy hatalmas, iparosított sertésüzem. Érezni lehet a betonon nevelkedő 10 000 disznó szagát, hangját, nyomorát: ez még mezőgazdasági területnek számit, amikor már minden betonon történik? Az állatok rácsokon nevelkednek, híznak, elszállítják őket levágni, és sosem érezték a költők kedvencét, a magyar földet a lábuk alatt. A disznótelep melletti üvegházban a palánták földpótló kőzetben gyökereznek, föld helyett,  több százezres mennyiségben egy szezon alatt. Ez csak nekem hangzik abszurdnak?

Ötödik számú remekmű, a méretekről. A nagybirtokok növekedése, a kicsik eltűnése – hűbéri rendszerek kialakulása, új középkor. Dél-amerikai viszonyok Európában?

Mit kíván a magyar vidék?

Péter remek munkát végzett, pont ezt akartunk tudni. Mi a valóság? És amivel nem számoltunk: mi a valóság hatása ránk? Mit kezdhetünk egy nyers valóságképpel? Két vendégünk volt a program végére: Törő Krisztina a Szeri Ökotanya Szövetségéből (SZÖSZ-ből) és Zaja Péter, Visnyeszéplak élőfalu és a Magyar Élőfalu Hálózat egyik „alapító atyája”. A programunkból már csak 15 perc volt hátra, amikor szót  kaptak. Krisztától és Pétertől vártunk visszaigazolást vagy cáfolatot vagy, hogy legalább árnyalják a képet: ilyen a vidék? Ezt kívánja a magyar vidék?

Zaja Péter meglátása szerint, ha a vidéket meg akarjuk menteni, akkor falut kell mindenek előtt megmenteni. A Magyar Élőfalu Hálózat tagjai erre tett kísérletek, működő példák. Kriszta a fórumunkon nem végszót kapott, de a mostani rövid összefoglalómnak kiváló zárszót adott, mivel a számok világába tért vissza. A nyers adatoknál maradunk.

A Szeri Ökotanya Szövetségnek 6 tagja volt, amikor létrejött, 2007-ben. Most 12-en vannak.

A számok maguknak beszélnek.

 

fair trade, közösség, élelmiszerönrendelkezés, helyi ügyek