Hősök kertje

Olyan nagy a kérdés, hogy nem is tudom hol kezdeni.

Olyan egyszerűnek hangzik. Ha az ember szegény, és van kertje, akkor miért csak porból, gazból, illetve kutyaházból és összetört gyerekjátékokból áll az udvara? Hányszor hallottuk ezt a kérdést, és hányszor hallottuk, hogy vagy lustaságból, vagy hozzá-nem-értés miatt, vagy a nem megfelelő környék miatt nincs termés a vidéki udvarokban?

Vagy, persze, a Tesco busz miatt. Minek sziszifuszizni a kertben, amikor úgy is lehet olcsón hozzájutni mindenhez a Tescoban?

De ettől még foglalkoztat a kérdés: mi a konyhakertészkedés szerepe abban, hogy jusson mindenkinek minőségi élelmiszer? Hozzáértő emberektől többször hallottam, hogy a kertészkedés, kiegészítő friss élelmiszer termelés céljára túl időigényes: akinek nincs állandó jövedelme, iskolai végzettsége, az idejét másra használja, a kertben termelt élelmiszernek számára nincs olyan értéke, így, egyszerűen nem éri meg. Nem éri meg.

Így Móni történetének örültem, akkor is, ha így kezdődött…

Kertet csináltunk, nagy kertet. De rongáltak, többször is.

Mónit nem a kertészkedős vénája miatt ismerem. Mint kulturális közmunkás, ő a Hősök tere munkacsoport egyik segítője, Világos Linda, Edit, és a többi, Pécs külvárosában dolgozó közösségfejlesztő és helyi aktivista mellett. Elsősorban energiaszegénységgel kapcsolatos önsegítő projekteken dolgoztunk együtt, a technológiák segítségével szelíd, emberközeli megoldásokat kerestünk együtt. A közös munka révén véletlenül tudtam meg, hogy van egy közös szenvedélyünk: a kertészkedés és a háztáji állatok tartása.

A sztorija a következő:

“Az általános iskola kertjének üvegházában dolgoztam. Az üvegházat az iskola virágtermesztés oktatására használta, aztán kiadták egy mezőgazdasági cégnek, egy szociális szövetkezetnek, akiknek szintén dolgoztam. Jó volt ez a munka: a veteményezés, a virág ültetés, … megtanították hogyan kell. Elvetem a magot, és lesz belőle egy paradicsom. Az én kis magomból az lett. Nem kellet boltba mennem, mert tudtam azt szedni, amit ültettem.

Györgytelepen volt közösségi kert 2014-ben. Kertet csináltunk, nagy kertet, de megrongálták, többször is. Lent, azaz Györgytelepen, nagyon szegény társaság lakott; a cég gondolta, hogy legyen közösségi kert, ismerte ezt a közösséget, és gondolták, hogy legyen nekik mit enni. Az embereknek kapálniuk kellett, cserében kaptak friss zöldséget. Nyitottak voltak az emberek. Látták a kertben a termést, és tudták hogy jól jön majd nekik. Tetszett nekik a gondolat, hogy ha eljönnek dolgozni, a “saját” termésből kapnak.

Nem okozott gondot, hogy nem akkor kapták termést, amikor dolgoztak, hanem később. És nem, nem szedtek le zölden a paradicsomot. Fent az iskola üvegházban igen, de lent nem. Nem tudom miért.  De nem tudtunk meg, hogyan lesz végül az elszámolás, mert addigra tönkre tették a kertet. Lekaszáltak mindent. Rendesen csinálták, félbe vágtak minden palántát. A mai napig sem tudjuk, ki, miért tette. Nyár közepe volt, nem volt értelme újra kezdeni. A mai napig ott van a terület, de begazosodott.

Tavaly volt saját kertem, konyhakertem. Szerettem csinálni. Korábban a gyerekeim szívesen feljöttek az iskolai üvegházba, öntöztek, szedtek paprikát, paradicsomot és ettek. Otthon is kimentek a kertbe és azt szedték.

Idén nem csináltam: nem jó a föld, gyorsan szárad. Nem jó az a föld. Tavaly leveleket komposztáltam. Hamut is használtam. Segített. Lehet hogy most sokkal jobb lett volna.

A szezon végén vettem jószágot – libáim, tyúkjaim, kacsáim, pulykáim voltak. A ház udvarában voltak. Ellopták a felét, de megpróbáltam – reméltem, hogy hátha ami a háznál van, azt nem viszik el, de elvitték a felét sajnos.

Ettől függetlenül megérte.

Csak azért vágtám le a maradék jószágot, mert ellopták volna mindet. Különben még élnének, szerettem őket. A gyerekek is szerették őket.

A kacsa család egyik nap kiszökött az erdőbe, de aztán hazajöttek.

Baranya megyében, Kisasszonyfán laktam 2000-től 2010-ig. Van 3-4 olyan falu, ahol szegényebb emberek laknak. Ott úgy vezették rá az embereket a kertészkedésre, hogy az önkormányzat adott nekik vetni való krumplit –  “fogja meg, és vesse el a kertben”. És az emberek elkezdtek krumplit termeszteni. Március környékén előnevelt baromfit lehetett rendelni, az önkori a felét fizette, a család a másik felét.

Esélyt adtak az embereknek. Bevált. Most is működik.

Azóta megszűnt a telepen működő mezőgazdasági cég. Üresen áll az iskolai üvegház. Tavaly arról beszéltünk, hogy a munkacsoport is el tudná ezt vállalni, lehet hogy többen eljöttek volna a csoportból dolgozni.

Ha lenne megint közösségi kert, hátha most sikerülne.

Magamra ismertem a sztorijában, lehet, hogy ti is. Lehet, hogy azért is akartam ezt leírni, megosztani, mert feltételezem, hogy másra is hasonló hatással lesz? Az öröm, hogy egy apró paradicsommagból (ismeritek, ugye – kör alakú, lapos, homokszínű, kissé szőrös magocska?), mennyi minden nőhet ki? A vetés, ültetés, palántázás mind szertartás-jellegű, csupa odafigyelés? Az emlék, hogy egyik gyerekünk a koktél paradicsomokat cukorkaként jó ízűen szedegeti, eszegeti? A csalódás, a tehetetlenség, vagy a remény, hogy amikor erőfeszítésünknek ellenére, valami nem sikerül jól, akkor mélyen hiszünk, reménykedünk, hogy van a világban valami alapvető igazságosság, amiért máskor, másképpen lesz?

Remény; sajnos a szó már közhellyé vált, pedig a remény a motiváltság termőtalaja, ami kell ahhoz, hogy legyen még közösségi kert, háztáji állatok, palántákkal teli üvegházak.

Persze, olyanok, amiket mások nem visznek el, vagy tesznek tönkre.


Itt lehet többet olvasni a Hősök tér munkacsoportról.  2017  nyáron tartottunk együtt egy helyi energetikáról szóló képzést, ami a közösségszintű, megfelelő technológiai megoldásokat bemutatta elsősorban Pécsett dolgozó közösségfejlesztőknek.

Az Átalakuló közösségek program keretében több közösséggel megismerkedtünk, aki a Pro Lecsó programban vesznek részt, amit a Pillangó Fejlesztések ( Pro Cserehát Egyesület ) hozott létre.  A program elsődleges  célja, hogy a hátrányos helyzetű kistelepülések, nélkülözésben élő – roma és nem roma – lakosai számára teremtsen megvalósítható, regionális és fenntartható megélhetési alternatívákat.

A Pro lecsó  program abban segít, hogy egy önkormányzat saját földjén tud létrehozni egy bio-szociális kertet, egy képzet helyi szervező-intézővel  , akit a Pro Lecsó munkatársak folyamatosan támogatnak és mentorálnak.  

A Pro lecsó honlapja: http://www.bffd.hu

fair trade, közösség, élelmiszerönrendelkezés, helyi ügyek