Az EU üvegházhatású gázkibocsátásának több mint háromnegyede az energiafogyasztásunkból származik, ezért az éghajlati katasztrófa elhárításához elengedhetetlen, hogy felhagyjunk a fosszilis tüzelőanyagok elégetésével. Szerencsére gyors, biztonságos és bevált megoldások állnak rendelkezésre, és már ma bevezethetők: a szél- és napenergia a legolcsóbb energiaforrássá vált, és csak az elmúlt évben olyan gyorsan nőtt, hogy az újonnan telepített megújuló energiaforrások 19%-kal csökkentették az EU villamos energiából származó üvegházhatású gázkibocsátását [1], miközben a fogyasztóknak becslések szerint 50 milliárd eurót takarítottak meg az energiaszámláikon [2].
Van azonban egy erős lobbi, amely reméli, hogy a megújuló energiaforrások sikerével vetekedhet: a nukleáris ipar, amely befolyásolással harcol, és amikor érdekei úgy kívánják, felhígítja az EU éghajlatvédelmi jogszabályait. Ez a fejlemény jelentős feszültséget okoz a teljesen megújuló energiarendszer híveivel szemben, és visszalépést jelent a fenntartható és igazságos energiaátalakítás irányába tett erőfeszítésekben. Miközben az atomenergia hívei azt állítják, hogy az atomenergia együtt tud működni a megújuló energiaforrásokkal, egyre világosabbá válik, hogy az atomenergia jelentős akadályt jelent a megújuló energiaforrások elterjedése és a fosszilis tüzelőanyagok kivezetése előtt.
A TÉNYEK
A nukleáris energia hívei megpróbálták csökkenteni a megújuló energiaforrásokra vonatkozó törekvéseket.
A megújuló energiaforrásokról szóló irányelv (RED III) felülvizsgálatával összefüggésben Franciaország 2023-ban tesztelte a helyzetet azzal, hogy a megújuló energiaforrásokra vonatkozó uniós célkitűzésben az alacsony szén-dioxid-kibocsátás „súlyozását” kérte annak érdekében, hogy támogassa a 2030-ra vonatkozó magasabb, 45%-os uniós megújulóenergia-célt, ahol az úgynevezett „alacsony szén-dioxid-kibocsátású” energiaforrásokat figyelembe veszik a nemzeti megújulóenergia-célkitűzések meghatározásakor. Bár ez nem került elfogadásra, engedményt tettek a megújuló hidrogénnel és a nukleáris úton előállított hidrogén előállításának megkönnyítésére vonatkozó rendelkezésekkel kapcsolatban – ami a megújuló energiaforrásokon alapuló technológiai útvonal további felhígulásának kockázatával jár.
Az EU Bizottsága az Egyesült Államok inflációcsökkentő törvényére adott válaszként 2023 márciusában indította el a nettó zéró iparági törvényre vonatkozó javaslatát. Bár a nukleáris energia szerepelt azon technológiák listáján, amelyekről úgy vélték, hogy hozzájárulnak a szén-dioxid-mentesítéshez, az EU Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen elutasította, hogy felvegyék a „stratégiai technológiák” listájára, amelyek további támogatásban részesülhetnek [3]
A listát a célzottabb felhasználás érdekében olyan technológiákra korlátozták, mint a napenergia, a szél, az energiatárolás, a hőszivattyúk és a hálózati technológiák.
Az intenzív lobbizást és politikai nyomást követően a végleges politikai megállapodás a „nukleáris hasadással előállított energiát hasznosító technológiák” stratégiai jelentőségűként való felvételét eredményezte, miközben ez a vita lehetővé tette, hogy a lista olyan terjedelmes legyen, hogy gyakorlatilag minden stratégiai elemet elveszít. Az atomenergiát támogató tagállamok piszkos alkukat kötöttek a fosszilis lobbival.
A villamosenergia-piaci tervezési reform során az Európai Parlamentben a nukleáris és a fosszilis tüzelőanyagokat támogatók megpróbálták kisiklatni a megújuló energiaforrásokat és a rugalmasságot támogató megállapodást. A Tanácsban a Nukleáris Szövetségnek a (néhány szénfüggő ország által támogatott) különbségi szerződésekre való összpontosítása miatt a tárgyalások több hónapot csúsztak, és a megbeszélések a megújuló energiaforrásokról terelődtek el, ami a meglévő és új atomreaktorok támogatását támogató megállapodáshoz, valamint a szénerőműveknek a kapacitásmechanizmusokon keresztül nyújtott támogatások meghosszabbításához vezetett.
A nukleáris vita időpocsékolás és figyelemelterelés
Miközben a nukleáris vita agresszíven uralja a politikai tárgyalásokat, a médiát és a közbeszédet, nyilvánvalóan eltereli a kritikus figyelmet az energiaátalakítás meglévő, megfizethető és fenntartható megoldásainak előmozdításáról. Az atomenergiára való túlsúlyos összpontosítás nem csupán háttérbe szorítja, hanem azzal a kockázattal is jár, hogy kisiklatja az európai energiaátalakítást, és akadályozza a 2040-re 100%-ban megújuló energiarendszerre vonatkozó ambiciózus, de elérhető célhoz való igazodást.