Június 30 és július 3 között sor került az Erasmus+ hulladékgazdálkodási projektünk III. Nemzetközi Találkozójára, ráadásul ezúttal nálunk, Budapesten.

Alig vártuk, hogy moldovai, német és lengyel vendégeinkkel együtt mi is újra rácsodálkozhassunk Budapest szépségeire, na meg természetesen, hogy bemutassuk nekik az itteni hulladékgazdálkodási trendeket, azon belül is a különböző talaj- és közösségépítő komposztálási jógyakorlatokat.

Constanze Henkel – Budapest, Auróra Klíma Kert

Látogatást tettünk az FKF Szemléletformálási és Újrahasználati Központjába, ahol nemcsak szelektív hulladéklerakó működik, hanem a kiselejtezett, de még értékkel bíró bútorok, könyvek és egyéb használati tárgyak kiválogatását, fogadását, tárolását és árusítását is vállalják.
A pazarló fogyasztói attitűddel nem homlokegyenest vagy hangosan prédikálva mennek szembe, mégis jelentős szemléletformálási tevékenységet folytatnak a témában. Oktatótermük olykor heti szinten 10-15 csoportos foglalkozásnak ad helyet, amelyben életkortól függően előadásokat, kézműves és egyéb élményoktatási alkalmakat vagy szervezetfejlesztői tréningeket tartanak.

Constanze Henkel – FKF SzÚK, Budapest XV. kerületében

Ami a lakossági szelektív hulladékgyűjtést, a hulladékmegelőzést és -csökkentést illeti, a munkatársak a legfőbb elakadást az itt szerzett ismeretek hétköznapokba ültetésében látják. Gyermekek százai mennek haza lelkesen, változtatási szándékkal átfűtve. Ám a változáshoz az kellene, hogy ennek a szándéknak és a hulladékhelyzet jelentőségének a körülötte lévő felnőttek is valódi figyelmet szavazzanak.

Ahogy azt sokan meg is teszik! Ugyan még nem beszélhetünk többségről, de elmondható, hogy egyre több budapesti él ún. „zero waste” vásárlási lehetőségeivel. Egyre többen fordulnak el a „hagyományos” ökotoxikus tisztítószerektől és nyitnak hagyományos, természet- és emberbarát alternatívák felé. Egyre többen vásárolnak helyi, regeneratív mezőgazdálkodásból származó, csomagolásmentes élelmet maguknak és családjuknak. Ezek az apró lépések, ezek a „régi-új” szokások mind-mind építőkockái egy, a szemetünktől nem fulladozó, egészségesebb világnak.

Vendégeinkkel elmentünk két olyan üzletbe is, amelyek élen járnak a fentiek terén. A Szatyorbolt és a Ligeti főként csomagolásmentes élelmiszert árulnak és különféle zöldségdoboz-rendszerek átvevőpontjaiként is funkcionálnak. A ZöldBolt fő profilja ezek mellett a hulladékmentes háztartás. Ezek az üzletek nemcsak árukészletükben, de üzleti és gazdasági szemléletmódjukban is valami újszerűt hordoznak. Kimerítő versengés helyett partnerekként tekintenek egymásra, akik a közös cél érdekében együttműködnek illetve tanulnak egymástól.

Constanze Henkel – ZöldBolt

A hulladékmenedzsment számomra legérdekesebb és leginkább tettekre késztetőbb kérdései a szerves hulladékaink köré csoportosulnak. Hogyan lesz krumpli- vagy tojáshéjainkból, WC papír gurigáinkból és a kertben lemetszett gallyainkból újra élet? Ráadásul hogyan tud a komposztálási folyamat helyben lezajlani, a lehető legkevesebb szállítással? Hogyan tudunk nem csak háztartásokban, de akár szomszédsági, kerületi vagy regionális szinten együttműködni e téren?

Őrölt pirospaprika a Hunyadi téri termelői piacon – kihagyhatatlan
Constanze Henkel

Az emberek szerte a világon sokféle választ keresnek és találnak erre az iparosodással és urbanizációval együtt teret nyerő problémára – avagy kihívásra.

Előző, Glonnban megrendezett találkozónk beszámolójában bővebben kifejtem, milyen infrastruktúrát építettek ki az ott élők.

Itt, Budapesten két olyan példaprojekttel szerettük volna megismertetni az idelátogatókat, amelyeket közös cél vezérel, mégis teljesen más kontextusban valósulnak meg.
Az egyik a belváros szívében gyarapodó Auróra Klíma Kert. A 250 m2 parkolóterületből kialakított növekvő erdőkert a környékbeliek alkotta komposztközösség központja is. A projekt legfőbb célja egy bírható mikroklíma kialakítása a lombkorona zárásával. Egy érett erdő ugyanis mérsékli a hőmérsékleti és csapadékeloszlási extrémitásokat, az egészséges erdőtalaj pedig rengeteg víz, tápanyag és légköri szén-dioxid megkötésére képes.

Constanze Henkel – Mark Richards és az Auróra Klíma Kert „felhasználóbarát” komposztja


Hetente kétszer lehet idehordani a háztartási vagy vendéglátási eredetű szerves hulladékot, és a résztvevők együtt forgatják, alakítják és  követik nyomon a komposzthalom sorsát. A komposztmester, Mark Richards példamutató elkötelezettséggel és szerelemmel végzi gyakorlati és kutatómunkáját. Citrushéj, főtt étel jöhet? Melyik kartonfesték mérgező, melyik ártalmatlan? Mi a komposztelemek legoptimálisabb „részecskemérete”? Mi az a szén-nitrogén arány és mi köze a szaghoz? Mark, ismereteit folyton frissítve, örömmel válaszol mindezekre.

Constanze Henkel – Auróra Klíma Kert
Komposztkapirgálásra készen állva

A talaj- és közösségépítés vezérli a másik projektet is, amely egy külvárosi, káposztásmegyeri Waldorf gimnáziumban alakul már több mint egy évtizede. Nagy Gábor az iskola kertészeként és tanáraként folyamatos, kitartó munkával érte el, hogy mára a betonudvar helyét javarészt egy zöld paradicsom vegye át. Tavak, esővízgyűjtőrendszer. Veteményes, benne mandalaágyásokkal. Csirkeól, és a szárnyasok munkavégzésének helyszíne: a kert és az iskolakonyha „output”-jából kialakuló komposzthalom.

MáriaKert
Constanze Henkel

Mindezeket ingyen vagy minimális financiális támogatással hozta létre. Gábor meggyőződése szerint ugyanis nincs olyan, hogy szemét, csak nem/nem jól/nem jó helyen hasznosított erőforrás.

Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium – MáriaKert
Constanze Henkel

A kert különféle szakköröknek ad inspiratív helyszínt, fűszer- és salátanövényei pedig a diákok asztalára kerülnek.
Az iskolához tartozik egy közösségi kert is, amely további együttműködéseknek, szinergiáknak ad teret.

A találkozót egy XIII. kerületi komposztközösség „leadópontján”, Werlein Anna egyesületi munkatársunk kertes házában zártuk le. E kert 38 környékbeli háztartás hulladékát fogadja be. Anna gondoskodik a komposzthalom alkalmi megforgatásáról (=levegőztetés, megdobja a folyamatot!) és így arról, hogy humuszgazdag termőtalaj keletkezzen. A komposztleadók pedig ezt a „fekete aranyat” szabadon felhasználhatják, pl. balkonnövényeikhez. Emellett – ugyan véges kapacitással – szezononként ágyásokat lehet (ingyen-)bérelni, hogy a lakásban élők, és főleg a gyermekek is, megtapasztalhassák a kertészkedés örömeit.

Constanze Henkel – Közösségi komposztálás egy XIII. kerületi kertben

A nagy kánikula ellenére mindannyian rengeteg termékeny eszmecserével, izgalmas kérdésekkel és válaszokkal, na meg mosolyfakasztó emlékekkel lettünk gazdagabbak. Hálásan köszönjük minden résztvevőnek az aktív jelenlétet. Köszönet illet továbbá minden előadót a szívélyes fogadtatásért, és az elmúlt évtized(ek) kitartó és önzetlen munkájáért!

Csapatunk, a nappal szemben