A nagyobb mértékű újrahasznosítás alacsonyabb gazdasági és környezeti költségekkel járó mezőgazdasági termelést és fogyasztást jelent.
Az ipari mezőgazdaság gondolkodása nagyon hasonló az ipar logikájához: egy egyenes vonalú rendszerben gondolkodik, amely egy adott terméket adott erőforrás igény mellett termel meg, miközben hulladék képződik. A felesleges hulladék tipikusan emberi tevékenységből származik, a természetes ökoszisztémákban nem létezik, mivel azokban minden újrahasznosul.
Az agroökológiai megközelítés a természet megfigyelésén, annak körforgásának tiszteletben tartásán alapul. A természet körforgásában a fotoszintézis, amely a növények fejlődésének alapköve, létrehozza a biomasszát, amelyet aztán a többi élőlény el tud fogyasztani. A természetben minden növényi, állati és mikrobiális maradvány újrahasznosul a lebontó szervezetek által, amelyek leginkább a talajban élnek, megteremtve annak termékenységét. A biomassza tehát a föld termékenységének egyik előfeltétele, annak tápanyaga.
Az ipari mezőgazdaság lineáris, kitermelő gyártási paradigmájától eltérően (Külső input > Termelés > Fogyasztás > Hulladék és Szennyeződés), az agroökológia a mezőgazdaságot körkörös, szinergikus, szimbiotikus kapcsolatokon alapuló ökológiai rendszerként értelmezi, ahol felváltja az előbbi modellt a Termelés > Fogyasztás > Újrahasznosítás modellje, amely utánozza egy jól működő, egészséges ökoszisztéma természetes folyamatait.
Az ökoszisztémák utánzásával az agroökológiai gyakorlatok hozzájárulnak azokhoz a biológiai folyamatokhoz, amelyek ösztönzik a tápanyagok, a biomassza és a víz újrafeldolgozását a termelési rendszerekben, ezáltal növelve azok erőforrás-felhasználás hatékonyságát, csökkentve a gazdaságon kívülről érkező erőforrás felhasználást és minimalizálva a hulladék keletkezését, valamint a szennyezést.
Ahelyett, hogy külső tőkére, kémiai ráfordításokra vagy akár munkaerőre támaszkodnának, az agroökológiai rendszerek a biológiai folyamatok hatékonyságát aknázzák ki, mint például a fotoszintézis, a nitrogén rögzítése, a talaj foszfortartalmának oldhatóvá tétele, valamint a biológiai aktivitás fokozása a föld felett és alatt. Ezért a rendszer „erőforrásai” maguk a természetes folyamatok, emiatt az agroökológiát a „folyamatok mezőgazdaságának” nevezik. Egy jól beállított agroökológiai rendszerben nincsen szükség műtrágyák használatára.
Az agroökológia feladata tehát az, hogy maximális biomasszát állítson elő, a lehető legjobban kezelje a fogyasztási szakaszban, és biztosítsa az optimális újrafeldolgozást annak érdekében, hogy a lehető legtöbb szén, nitrogén és egyéb tápanyag kerüljön vissza és tárolódjon a talajban, ami garantálja annak termékenységét és a rendszer fenntarthatóságát. Ahhoz, hogy a talaj ellássa újrahasznosító funkcióját, megfelelő mennyiségben kell élő szervezeteket tartalmaznia. A talajok nagy része manapság nagyon rossz állapotba került, szinte megszűnt benne az élet az ipari mezőgazdaság következményeként, helyreállításuk hosszú folyamat. Az agroökológia kidolgozta ennek módszertanát, melynek alapvető feltételeit csak megemlítjük itt: alapvető a talaj folyamatos takarása, bolygatását minimálisra kell szorítani és a megtermelt biomassza által folyamatosan táplálékot kell a mikro- és makroorgranizmusoknak biztosítani. Az élő szervezetek felelősek a tápanyagok visszaforgatásáért a talajba méghozzá úgy, hogy közben felvehető állapotba kerülnek az ásványi anyagok.
Fontos újragondolni a talaj védelmét és termékenységének helyreállítását, valamint a klímaváltozással kapcsolatos közös érdekünket, hogy növeljük a talaj szervesanyag-tartalmát a növénytakaró és a biológiai aktivitás fejlesztése révén. A talaj a legnagyobb szárazföldi szénelnyelő, amely több szén-dioxidot tartalmaz, mint a légkör és minden szárazföldi növényzet együttvéve. Mégis, az ipari mezőgazdaság a talajt nettó széndioxid-kibocsájtóvá teheti. Míg a talajban megkötött szén kimerülése és levegőbe juttatása a mezőgazdaság megjelenésével évezredekkel ezelőtt kezdődött, a modern ipari gazdálkodás nagyban felgyorsította ezt a folyamatot. Összességében a talajok széntartalmuk 30 – 70%-át veszítették el az intenzív mezőgazdasági gyakorlatok által. Ezzel szemben az agroökológiai gyakorlatokkal a talajt újra szénelnyelővé tudjuk tenni, amely valóságos szén-kutat alkot majd. Ezért a fenntartható mezőgazdaság az egyik legfontosabb eszköz a klímaváltozás elleni védekezésben.
Az újrafeldolgozás történhet akár egy gazdaságon belül, vagy akár nagytáji szinten is, a mezőgazdasági termelés változatossá tétele által (pl. melléktermék feldolgozás) és az együtthatások megteremtésével a különböző összetevők és tevékenységek között. Például az agrárerdészeti rendszereket alkotó fák mély gyökerei feltárhatják mindazokat a tápanyagokat és vizet, amelyeket az egynyári növények gyökerei már nem érnek el. Az állattenyésztéssel integrált növénytermesztési rendszerek elősegítik a szerves anyagok újrafeldolgozását azáltal, hogy a trágyát felhasználják a komposztkészítéshez vagy közvetlenül a földre juttatják trágyaként, valamint azáltal, hogy a növényi maradványokat és növényi melléktermékeket felhasználják állati takarmányként. A tápanyag-körforgás, visszaforgatás az ökoszisztéma-szolgáltatások közgazdasági értékének (az élelmiszerellátást nem beleértve) az 51 százalékért felelős, és ebben nagy szerepet játszik az állattartás integrálása. Hasonlóképpen, a rizstermesztést haltartással kombináló rendszerekben a vízi állatok (pl. kacsa) segítik a kártevők elleni védekezést és melléktermékeik növelik a talaj termőképességét, csökkentve a külső műtrágya vagy növényvédőszer-bevitel szükségességét. Ennek továbbfejlesztése a különböző aquaponiás rendszerek, vagy a zero waste agriculture.
Az újrafelhasznosítás témájához tartozik az agroökológiában a vízhasználat kérdésköre is. A mezőgazdaság adja a nettó felszíni édesvíz fogyasztás és a nem megújuló talajvízfogyasztás 85%-át világszerte. Egyetlen kilogramm búza előállításához átlagosan 1300 liter víz kell, míg 1 kg rizshez 3000 liter, 1 kg marhahúshoz pedig 15 500 liter. Egyetlen, 50 grammos zacskó salátához körülbelül 50 liter vízre van szükség, míg egy szelet csokoládéra elképesztő 27 000 literre van szükség**. Mivel az édesvíz egyre ritkább lesz, ezért egyre jobban megkérdőjelezhetővé válik a jelenlegi mezőgazdasági gyakorlat.
Az agroökológia óriási potenciállal rendelkezik a vízfelhasználás optimalizásálására és ezáltal a csökkentésére. A talajban lévő szerves anyag mennyiségének növekedése jelentősen növelheti a talaj vízmegtartó képességét, míg a talajtakarás, a növényi kultúrák folyamatos jelenléte a területen (köztes, illetve takarónövények alkalmazása) vagy akár az agrárerdészet nagymértékben csökkentheti a víz párolgását. A víznek a talajban történő tárolásán túl különös hangsúlyt fektet az egyéb vízmegtartási technikák használatára: a folyó- és esővizek felszíni vagy a tartályokban tárolására és időzített csöpögtető rendszerek kiépítésére.
Magyarországon a XVIII. század előtt, nagytáji szinten az ún. ártéri gazdálkodás jelentett olyan vízvisszatartó módszert, mellyel a kontinentális klímánkból adódó viszonylag kevés csapadék mennyiségét és gyakoriságát ki lehetett egyenlíteni a levonuló árhullámok minél szélesebb elterítésével a mélyebben lévő területek összekötésével, és a vizek ily módon való visszatartásával. Ezen gazdálkodási mód felújítására történtek kezdeményezések már idehaza Nagykörűn és Tiszaroffon.****
Az agroökológiai rendszerek pedig a lejtős területeken kontúrozott sekély övárkokat és egyéb felszíni feltöltési formákat, medencéket és peremeket, földpadokat, kisebb ásott tavakat használnak mind a víz befogására, mind az áramlás lassítására, ösztönözve a talajba való beszivárgást.
A mezőgazdaságban az újrafelhasználás végeredményben külső inputok, erőforrások lecserélését jelenti a saját működés során keletkező erőforrásokra. Ebben a tekintetben a vetőmagokhoz és az állattenyésztés kezeléséhez is merőben más az agroökológia hozzáállása. A gazdaság ahelyett, hogy az összes vetőmagot és növendék állatot, szaporítóanyagot (spermát) a piacról szerezné be, megpróbál ebből a lehető legtöbbet előállítani, illetve más gazdákkal cseréli, az állattenyésztésben együttműködik a szomszédos gazdákkal, vagy akár az egész genetikai állomány megújulását és változatosságát közösen menedzselik a gazdák.
A mezőgazdasági termelők önrendelkezésének és az élelmiszerbiztonság megteremtésének szempontjából kulcsfontosságú például a magfogás gyakorlatának bevezetése és újratanulása.
A globalizált ipari élelmiszer rendszerek, – hiába foglalnak magukba bio-, öko-, vagy agroökológiai termelésből származó termékeket -, rendkívül pazarlóan működnek. Az élelmiszerlánc elején a rendszer bemeneti pontján már hatalmas veszteségeket termel a rendszer: a méret, eltarthatósági és szállíthatósági korlátok rendkívül sok élelmiszert nem engednek megjelenni a piacon, így azok hulladékként végzik. Nem beszélve aztán a lejárt szavatosságú élelmiszerek pocséklásáról. Az árucikként megjelenő élelmiszerek és élelmiszer-ipari termékek, 3,3 és 2,6%-át az eladás előtt eldobják. Összességében jelenleg a világon megtermelt élelmiszer egyharmada a kukában végzi. A tanulmányok szerint az élelmiszerhulladék 194 és 389 kg/fő/év között változik világszerte és 158 és 298 kg/fő/év között Európában.***
Ez hatalmas mennyiségű elvesztegetett erőforrást jelent mind szerves anyagban, mind energiában. Ezt tetézi még az, hogy a nem megfelelően tárolt és kezelt mezőgazdasági, vagy élelmiszer hulladékoknak óriási környezeti hatása van: egyrészt szennyezik a talajvizet, megfertőzik a talajt és növelik az üvegházhatású gázok kibocsátását a levegőbe.
Az agroökológia a globális élelmiszer lánc ellenében is kínál megoldásokat. A legfontosabb, az élelmiszerek által megtett út csökkentése, amelyhez a helyi termékek választása a legjobb fogyasztói eszköz. Rendkívül jelentős az élelmiszerpazarlás csökkentésében az alternatív ellátási láncok, a közösség által támogatott mezőgazdaság, a bevásárlóközösségek, helyi piacok szerepe. Itt a tagok elköteleződésével és folyamatos rendeléseivel kiszámíthatóbbá válik a termelő számára a gazdálkodása, a kereslethez igazítja a betakarítást. A közösség által támogatott mezőgazdaság rövid ellátási lánca által viszonylag egyszerű a csomagolás-mentességet megteremteni. A tagok által is biztosított edények, dobozok, befőttesüvegek és tojástartók forognak a rendszerben és újrahasznosulnak.
A szerves maradványanyagok lehetséges felhasználási területei közé tartozik a biotrágyák előállítása talajjavításhoz, az energia-visszanyerés, a vegyi anyagok (illékony szerves savak, alkoholok stb.) előállítása és a haszonállatok takarmányozásában való felhasználás. Az agroökológia rendszere szerint a cél az volna, hogy a kört zárjuk és az egyik ágazatban megtermelt hulladékot erőforrásként használjuk fel egy másikban.
A teljes erőforrás újrahasznosításba beletartozna a városokban keletkező komposztálható anyagok visszajuttatása a talajba a vidéki területeken. Az ilyen ciklusok magukban foglalhatják az emberi élelmiszer-hulladék átalakítását állati takarmánnyá és komposzttá, valamint az emberi vizelet és ürülék komposztálását, újrahasznosítását biztonságos és felelősségteljes módon.
Végezetül elmondhatjuk, hogy az újrahasznosítás számos előnyt jelent: az anyagkörforgás bezárását, a hulladék és pazarlás csökkentését, melyből aztán kisebb függés következik a külső erőforrásoktól, így nő a termelők függetlensége, kevésbé lesznek sérülékenyek a piacok zavaraival és a klímaváltozás kihívásaival szemben, nő a rugalmas ellenálló képességük.
A szerves anyagok és a melléktermékek visszaforgatása számos lehetőséget kínál az agroökológiai innovációk számára.
Jó példák Magyarországról
Táncoskert
Lengyel Zoltán 2013-ban alapította meg a Táncoskert nevű gazdaságát Polgáron (Hajdú-Bihar megye), a budapesti informatikus programozó állását hátrahagyva. A gazdaságban leginkább legelő gazdálkodáson alapuló állattartással foglalkozik. Szarvasmarhák, juhok, sertések, tyúkok és csirkék alkotják az állományt. Fő terményei a húsáruk és a tojás.
A gazdaságban a növényevő állatok – a marha és a birka – tápláléka csak a lelegelt (vagy télre lekaszált) fűből származik, a mindenevők azonban kapnak takarmányt is, mivel a természetben sem csak füvet esznek. Nála ezért a fókuszban a legelők lehető legjobb kezelése áll.
A modell, ami alapján dolgozik az Allan Savory és társai által kidolgozott holisztikus menedzsment, a holisztikusan tervezett legeltetés. Ez a módszer képes regenerálni degradálódott területeket, visszaállítja azok termékenységét, gazdagítja a talajban található szerves anyagot és életet, valamint javítja a talajok vízháztartását. Zoltánnak sokkal kevesebb problémája van mind az esetlegesen kialakuló belvizekkel, mind a szárazság okozta problémákkal, mivel a talaj sokkal több vizet képes felvenni és megtartani.
A módszer középpontjában a megfelelően terhelt, dinamikusan legeltetett legelő áll, amelyet megpróbál se nem túl, se nem alul legeltetni, . Ez azt jelenti, hogy a marha a legelő egy viszonylag szűk részére van engedve rövid időre, ahol kénytelen nemcsak a számára kedvenc növényeket, füveket lelegelni, hanem minden más növényt is. Elég sok növényt a taposással elfektet, ezáltal biztosítva, hogy a megfelelő korhadási folyamatok menjenek végbe és általuk szerves anyaggal gyarapodjon a legelő talaja. A dinamikus legeltetés során minden ilyen módon legeltetett apró területfoltnak van módja aztán később regenerálódni, miközben a letaposott biomasszából a talaj is gazdagodik. A módszer viszonylag munkaigényes, a huzamosabb ideig egy adott területen tartott hagyományos módszerhez viszonyítva, de szükséges ahhoz, hogy ne keletkezzenek túllegeltetett foltok és ne menjen tönkre a legelő. Ez a módszer együtt dolgozik a természet törvényeivel, így hozzájárul a legelő állapotának javulásához.. A legelő optimális használatához hozzátartozik az is, hogy az állatok megfelelő sorrendben váltják egymást. A marhák után jönnek a juhok például, mert hogy ők mást esznek, mások az élősködőik, és utánuk jönnek a tyúkok amik feltakarítják a legelőt mindkettő élősködőitől, és még rendbe is rakják a területet a vakondtúrásoktól, széttúrják a tehénlepényeket. A tyúkokat a csirke-traktor, más néven a vándor-ól segítségével tudja a terület megfelelő részére irányítani.
Megpróbálja a jószágállományát alapvetően a legelőn felnevelni, azon felhizlalni, és a legkevesebb takarmányt megtermelni nekik a szántóföldeken. Ezért az állatok trágyáját is a legelő rendberakására használja fel leginkább, nem a szántókra.
A talaj szervesanyag tartalmának visszaállításához az állatok trágyája mellett az ún. bálalegeltetés is hozzájárul. A legelőre kihelyezett körbálákból nem csak a jószág lakik jól, hanem az otthagyott széna a talajt is táplálja, annak szervesanyag tartalma is gazdagodik. A keletkező humuszban gazdag foltok adják majd a helyét a jövőben, a fás legelő kialakításához szükséges faültetéseknek. Hasonló történik a téli takarmányozás során is: a bőven rendelkezésre álló szénát bálalegeltetéssel eteti fel. A rosszabb minőségű vagy régi széna pedig alomként hasznosul. A ridegtartásban keletkező alomdomb komposztálódik és tavasszal szintén a legelőt, kisebb mértékben a kiskertet, a kertészetet gazdagítja.
A végeredmény és a fő cél a legelőn a megfelelően regenerált talaj, ami azt is fogja hozni magával, hogy a legelő rezíliens, fajta gazdag és taposás-álló lesz. Egy ilyen legelőt nem kell telepíteni, hanem a megfelelő menedzselés során magától kialakul, aminek köszönhetően a talaj humusztartalma 1,5 százalékról 4,5-re növekedett hat év alatt.
Azokon a szántókon, amelyek közel esnek a legeltetett területekhez meg tudja valósítani az állattenyésztéssel integrált növénytermesztést: egy olyan vetésforgót alkalmaz, ahol a fő növény learatása után hagyja a területet úgymond felgazosodni, és azt a biomasszát az állati legeltetéssel feleteti, újrahasznosítja. Ezek után takarónövény kerül a táblába, majd tavasszal újra egy fő növény és így tovább.
Termékeinek értékesítése közösségi támogatású rendszerben valósul meg. Mivel főleg hús áruról van szó, csak korlátozottan van lehetőség a csomagolásmentes értékesítésre, de ahol lehet, igyekeznek újrahasznosított göngyöleget használni: befőttesüveget a zsírnak, vagy a tojástartók is körbejárnak. A közösség tagjai megkapják az állatok belsőségeit is, hiszen az is étel. Sajnos jelenleg az egyéb állati melléktermékekre, mint a szőr, vagy a tülök, a csont a feldolgozóipar (tímár, szűcs) hiánya miatt nincs felvevőpiac. Amit tud, megőriz vagy elajándékoz. A racka durvább szőrének hasznosítására egy partner céggel elindultak az egyeztetések vízálló, de meleg párnák, kutyaágyak készítésére, használt hirdetési molinók újrafelhasználásával. Zoltán lelkiismereti okokból szeretné, hogy ha már megöltük azt a jószágot, akkor legyen maximális haszna, és az utolsó szőrszálat is használjuk fel.
HUMUSZ Szövetség
A HUMUSZ 25 éve alakult több zöld civil szervezet szövetségeként, eredetileg Hulladék Munkacsoport néven. Olyan környezetvédelmi civil szervezetek hozták létre, akik egyébként is a fenntarthatósággal foglalkoztak, de nem feltétlenül a hulladékon keresztül nézték ezt a témát. Az alapítók szándéka az volt 1995-ben, hogy Magyarországon jöjjön létre egy olyan szakmai érdekérvényesítő szervezet, ami országos szinten összefogja a hulladékkal kapcsolatos tudást, szemléletformálást és érdekérvényesítést.
Most is alapvető célkitűzésük a hulladék megelőzésre ráirányítani a figyelmet és olyan jó gyakorlatokat, hétköznapi praktikákat, példákat igyekeznek bemutatni, amik ezt a fajta körforgást segítik elő, hogy a nyersanyagainkat ne pazaroljuk el, hanem minél tovább fel tudjuk használni a tárgyainkat.
A világban rengeteg nyersanyagot használunk fel és a végén a hulladékká vált termékeket nem megfelelően kezeljük. Ezek a pazarló rendszerek most már egyáltalán nem fenntarthatóak, sőt egyre inkább károsak, hozzájárulnak a klímaváltozáshoz, a talajok elszennyeződéséhez, az ivóvízkészletek és a levegő szennyezéshez.
A HUMUSZ Szövetség fő célkitűzése, üzenete: „Teljes élet, nulla hulladék” ami abban nyilvánul meg, hogy már a probléma gyökerénél keressünk megoldást, tehát eleve ne gyártsunk le felesleges dolgokat, ne vásároljunk felesleges dolgokat, amiből később csak egy megoldandó probléma, hulladék probléma lesz belőle. A HUMUSZ tagja egy nemzetközi együttműködéseknek is, Zero Waste Europe-nak, ahol kidolgozták a Nulla Hulladék hierarchiát. A klasszikus hulladék hierarchia az EU-s Hulladék Keretirányban és a hazai hulladéktörvényben is lefektetett irányelv, amely a hulladékok kezelésének lehetőségeit mutatja be a legkedvezőbb megoldásoktól a legkedvezőtlenebbekig. Ezek ebben a sorrendben haladva a következők: 1. Hulladékmegelőzés , 2. Újrahasználat, 3. Újrafeldolgozás , 4. Energetikai hasznosítás (hulladékégetés), 5. Ártalmatlanítás. A Nulla Hulladék hierarchia a klasszikus hulladék hierarchiának részletesebb kibontása ahol ezeket a főbb pontokat további alpontokra bontják, és meghatározzák a megvalósításuk különböző formáit.
A megelőzés legyen mindig fontosabb törekvés, mint az újrahasznosítás. Hogyha két termék közül választhatok, amivel az egyikkel nem termelek hulladékot a másik pedig újrahasznosítható csomagolásban van, akkor válasszam azt, ami hulladékmentes. A kulcs: a hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése; a hierarchiának való tényleges megfelelés.
Nulla Hulladék nemzetközi definíciója
„A nulla hulladék célkitűzés egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan életmód kialakításához, ahol – a természetben zajló fenntartható körforgás mintájára – nem keletkezik végleges hulladék, mert minden, a folyamatokból kilépő anyag egy másik helyen felhasználható erőforrásként jelentkezik. A nulla hulladék jegyében úgy tervezzük a termékeket, és úgy működtetjük a folyamatokat, hogy összességében csökkenjen a hulladék mennyisége és veszélyessége. Ebben a szemléletben nem eltemetjük vagy elégetjük az erőforrásokat, hanem megőrizzük és hasznosítjuk azokat. A nulla hulladék megvalósításával megszűnik a bolygó, az emberiség, az állatok és a növények egészségét veszélyeztető – talajba, vízbe, levegőbe történő – kibocsátás.”
A fent vázolt elvek megvalósítására törekszik a HUMUSZ, amelyben az egyik legfontosabb tevékenysége a szemléletformálás. Tömegrendezvényeken tanácsadó standjukkal jelennek meg. Kiadványaikkal, cikkeikkel, tematikus honlapjaikkal, blog bejegyzésekkel, rövid animációs videóikkal, vagy akár előadássorozat szervezésével a felnőtt lakosság széleskörű szemlélet-formálását és a tájékoztatást célozzák.
A 11. kerületben a 6-os villamos megállójától egy percre sétára elhelyezkedő Humusz Ház egy zöld sziget a városban, kedvelt pihenőhelye a környék iskolásainak, középiskolásainak.
A HUMUSZ fő tevékenységei közé tartozik a környezeti nevelés, oktatás, ahol pedagógusokkal, illetve más civil szervezetekkel együttműködésben oktató programokat valósítanak meg. Oktatóközpontjukban az óvodás, általános és középiskolás diákok, továbbá egyetemi, főiskolai hallgatók számára egyaránt tartanak foglalkozásokat. A ház körüli kert és az oktatóterem ideális helyszínt biztosít interaktív, élménypedagógiai eszközökkel megtűzdelt foglalkozásoknak: játékoknak, animációs filmek vetítésére és azok feldolgozására a témáról. Külső helyszínekre is szívesen mennek el: iskolákba, fesztiválokra a szemléletformáló játékaikkal és workshopokkal, foglalkozásokkal, ami mind a hulladékmegelőzés témáját dolgozza fel, de ideérthető a komposztálás is, a környezettudatos vásárlás témája, a zöld háztartás és minden ami egy kicsit is kapcsolódik a hulladékhoz.
Fontosnak tartják a pedagógusokkal való kapcsolattartást és együttműködést. Módszertanilag igyekeznek őket megerősíteni, hogy többféle tantárgyba be tudják építeni ezt a szemléletet. Abban próbálnak segíteni, hogy mind az ő pedagógiai munkájukban, mind a magánéletükben, hitelesen tudják a fenntarthatóságot megélni és tanítani.
Mindezek mellett érdekérvényesítő munkát is végeznek: igyekeznek a hulladékos szakmai érdekeket képviselni a megfelelő fórumokon, a Zöld civil mozgalomban, az Országos Környezetvédelmi Tanácsban, és ha esetleg véleményezésre kapnak jogszabályokat, akkor olyan módon is.
Volt kezdeményezésük az önkormányzatok számára is, amelyben ajánlásokat adtak az önkormányzatoknak, hogyan tudják a hulladékcsökkentést elősegíteni a településeken (NUHU Karta). Ezen a területen eltökélt önkormányzatok egy nyilatkozattal tudtak ehhez kapcsolódni. Szerették volna, hogy ebből egy önműködő hálózat jöjjön létre, de ez a folyamat egyelőre elakadt.
Merza Péterrel a Humusz Oktatási programvezetőjével a hulladékproblémáról beszélgetve elmondta, hogy egy átlagos magyar háztartásban a kommunális hulladéknak egy harmada szerves hulladék, ami komposztálással megelőzhető lenne, hogy a kukába kerüljön. A komposztálás az újrahasznosításnak egy nagyon jól kézzelfogható példája, amikor a szervesanyagot vissza alakítjuk humusszá, termőfölddé.
Budapest kommunális hulladéka a lerakóban vagy égetőben végzi. A hulladékunknak 11%-a a rákospalotai hulladékégetőbe kerül, ami energetikailag hasznosítja a hulladékot, viszont ez egy óriási pazarlás, ha azt nézzük, hogy értékes nyersanyagot pazarol el, arról nem is beszélve, hogy a szervessel együtt a kommunálisban rengeteg hasznosítható műanyag, papír, fém hulladék is van a nem megfelelő szelektálás után. A másik lehetőség, hogy lerakóba kerül a hulladék. Budapestről Pusztazámorra viszik lerakóba a hulladékot és ott sem fog hasznosulni. Tehát ott nem megy végbe a komposztálódási folyamat, nem fog termőtalajjá alakulni ez a szerves hulladék. Kárba megy.
Ezért a HUMUSZ kiemelt figyelmet fordít a komposztálásra. Nagyon sok kampányuk, vagy kisebb pályázatuk volt ahol a komposztálásra hívták fel a figyelmet vagy akár komposzt kereteket osztottak. A HUMUSZ-ház kertjében felállítottak 12 db komposztkeret, ami kiváló terep a komposztálással való ismerkedésre. Az tudja használni, aki regisztrál és vállalja azt, hogy a szabályokat betartva használja a komposztpontot, ami elég népszerű és kapacitását maximálisan kihasználja a 200 regisztrált használója által. A komposztálódás folyamán előállított humuszt olyan módon hasznosítják, hogy a regisztrált tagok megkapják azt. Amikor átrostálták és kész van a friss humusz, mindenki kap egy értesítést és elviheti magával a virágjainak, ami pedig megmarad, azt felhasználják a HUMUSZ ház kertjében, vagy elajándékozzák óvodáknak, iskoláknak.
Az oktatási intézményeknek immár tizedik éve hirdetik meg a Komposzt Ünnepet, ami hamarosan, október 10-én kerül megrendezésre. A pályázók valamilyen komposztálódáshoz kapcsolódó programot valósítanak meg októberben.
Évek során rengeteg kreatív ötlet gyűlt már össze melyekből egy módszertani ötlet tárat állítottak össze és tettek elérhetővé a honlapjukon. A komposztálás nagyvárosi körülmények között is megvalósítható. Budapesten létezik néhány közösségi kert, ahol komposztáló is található. Az lenne az ideális, hogyha Budapesten mindenki meg tudná oldani, hogy helyben komposztálja a hulladékát, vagy el tudná vinni egy ilyen közösségi kertbe vagy olyan társasház udvarára, ahol van komposztáló. Akit érdekel az, hogy a közelében hol tud komposztálni, annak a tájékozódásban segít a sharewaste.com honlap.
Amennyiben igény van rá, a HUMUSZ segít társasházaknak is közösségi komposztáló létrehozásában. Készült egy kiadványuk „Közösségi komposzt útmutató” címmel, de szakmai tanácsadással is szívesen segítenek.
Ezen a területen a hatóságok, a magyar önkormányzatok és döntéshozók is lépéskényszerben vannak, mert 2023-tól az EU-ban kötelező lesz a biohulladéknak a külön gyűjtése. A szerves anyag feldolgozásában nem csak a komposztálás az egyetlen megoldás, hanem vannak nemzetközi példák biogáz előállítására is, amellyel akár városi tömegközlekedést is lehet üzemeltetni.
Egy közös komposztáló létrehozásával a HUMUSZ reméli azt is, hogy sikerül újraéleszteni a kis, helyi közösségeket, és a tárgyak helyett ismét egymás felé fordítani az embereket, és közös élményeken keresztül helyreállítani a bizalmat és megerősíteni az alapvető értékeket a társadalmunkban.
További olvasnivaló
- Kuslits Béla: Körforgás, visszacsatolás a fenntartható élelmiszerpiacon
LÉPÉSEK, 2018, 23. Évfolyam, 2. Szám
https://kovet.hu/wp-content/plugins/magazin_lista/pdf/page-4.pdf
- Kiss Konrád: A rövid élelmiszerláncok (REL) szerepe a hulladékcsökkentésben, helyi piacok jelentősége a körforgásos gazdaságban
LÉPÉSEK, 2018, 23. Évfolyam, 2. Szám
https://kovet.hu/wp-content/plugins/magazin_lista/pdf/lepesek_72-pages-11-12.pdf
Források
* / ** Hathaway, M. D. (2016). Agroecology and permaculture: Addressing key ecological problems by rethinking and redesigning agricultural systems. Journal of Environmental Studies and Sciences, 6(2), 239–250. https://doi.org/10.1007/s13412-015-0254-8
***Diacono, Mariangela & Persiani, Alessandro & Testani, Elena & Montemurro, Francesco & Ciaccia, Corrado. (2019). Recycling Agricultural Wastes and By-products in Organic Farming: Biofertilizer Production, Yield Performance and Carbon Footprint Analysis. Sustainability. 11. 10.3390/su11143824.
Mette Vaarst, Arthur Getz Escudero, M. Jahi Chappell, Catherine Brinkley, Ravic Nijbroek, Nilson A.M. Arraes, Lise Andreasen, Andreas Gattinger, Gustavo Fonseca De Almeida, Deborah Bossio & Niels Halberg (2018) Exploring the concept of agroecological food systems in a city-region context, Agroecology and Sustainable Food Systems, 42:6, 686-711, DOI: 10.1080/21683565.2017.1365321
**** http://www.terport.hu/webfm_send/463; http://www.ktk-ces.hu/kovacs.pdf
Eric Schmidt: Progrès et norme ? Moyens ou résultats ?
https://agridurable.top/wp-content/uploads/2017/06/NOTE-STRATEGIQUE-2.pdf
