A fenntartható élelmiszer- és mezőgazdasági rendszerek felelős és hatékony irányítási mechanizmusokat igényelnek helyi, regionális, nemzeti és nemzetközi szinten is. Az agroökológiai szemléletű élelmiszerrendszerek széleskörű elterjesztéséhez agrárpolitikai  és társadalmi-gazdasági változásokra van szükség.

Az agroökológiai gyakorlatok hozzájárulnak a gazdálkodók megélhetéséhez, mivel nagyobb termelékenységet, hatékonyságot, autonómiát és nagyobb alkalmazkodóképességet biztosítanak nekik. Amennyiben az agroökológiai gyakorlatok megfelelő mértékben el tudnak terjedni, ki tudnak bontakozni, minél több gazdálkodót érnek el; akkor további előnyökkel járnak együtt a szélesebb társadalom számára is: egészségesebb környezetet, egészségesebb és változatosabb élelmiszert, magasabb élelmiszerbiztonságot eredményeznek, miközben az élelem-önrendelkezés céljai is megvalósulhatnak. Amennyiben jelentős számú gazdaság átáll világszinten az agroökológiai jellegű gazdálkodásra, akkor a mennyiségi változás komoly minőségi változásokat eredményezhet világszinten is: az éghajlat változással szembeni ellenálló képessége a társadalmaknak megnő, emiatt csökkenhet a klímaváltozás okozta migráció és magának a klímacéloknak a megvalósulásához is közelebb kerülhetünk.

Ahhoz, hogy teret hódítson az agroökológia a tudomány, gyakorlatok és mozgalom terén (out-scaling), egy szintugrásnak kell megtörténnie (up-scaling): valóban társadalmi mozgalmakra van szükség az agroökológiai stratégiák mentén, amelyek együttműködéseket építenek ki kormányzati intézményekkel, civil szervezetekkel, kutatókkal. Számos mozgalom érinthet agroökológiai célokat: a gazdák szövetsége, érdekvédelmi szervezetei, munkavállalói szervezetek, környezetvédők, az emberi jogok mozgalmai vagy éppen fogyasztói mozgalmak. 

A társadalmi aktivitás kulcsfontosságú a megfelelő támogató politikai, jogi környezet elérésében, a jó szabályozások kialakításában. Ezt csak úgy lehet elérni, ha a szereplők hangot adnak igényeiknek, szükségleteiknek, kéréseiknek és nyomást gyakorolnak a döntéshozók felé. Egy adott terület jogi vagy más formákban történő szabályozása –  mint ahogy a történelem már megmutatta – meghatározhat korszakokat: stagnáláshoz, vagy akár hatalmas tömegeket érintő pozitív változásokhoz is vezethet.

A mezőgazdaságban egyre inkább elterjedőben van a holisztikus szemléletmód, paradigmaváltásnak vagyunk tanúi. A mezőgazdasági rendszerek igen összetettek és egy rendszer életképességének meghatározása hosszú távú folyamat. Az agroökológiai újítások azonban új bizonytalanságokat és vitákat keltenek, amelyeket meg kell oldani. Egyes megoldások egyénileg is megkereshetőek, míg más megoldásokat újító közös cselekvés és közös fórumok felhasználásával lehet felépíteni. Az agroökológiai ismeretek kollektív jellege erősíti a horizontalitást (lásd 2. alapelv) és ahogy az ismeretek egyedüli forrása sem csupán a tudomány, hanem a gazdák tapasztalatai és hagyományai is helyet kérnek a tudományos eredmények mellett, ugyanúgy a döntéshozatali folyamatokban is a horizontalitás mentén szükséges az érdekeltek bevonása.  Mivel nincsen objektív tudás – még a tudós igazsága is szociálisan beágyazott, társadalmi kontextus határozza meg, amelyben létrejött – a különféle érdekcsoportok részvételének biztosítása által a kormányzat nemcsak tisztességesebb lesz, hanem jobbá válik. Ennek elfogadása azt jelenti, hogy felismerjük, hogy a tudományon kívüli egyéb ismeretek is értékes hozzájárulást jelenthetnek a döntéshozatali folyamatokhoz.

Fejlett és fejlődésben lévő országokban a hatalom általi döntéshozatalban is tapasztalhatunk már egy paradigmaváltást: a hagyományos kormányzás során (government) a döntéshozatal a kormánytisztviselők feladata volt, akik maximum tanácsokat kaptak tudósoktól. A kormány általi döntéshozást olyan modellként értik, amelyben a hatalmat az állam felülről lefelé gyakorolja egy adott terület felett, és legitimációja az állampolgárai felé való elszámoltathatóságból ered (képviseleti demokrácia).  Erről a hagyományos, kormány által vezetett döntéshozási modellről gyakran úgy gondolkodnak mint a tudomány és a szakpolitika kapcsolódási pontja (SPI, science-policy interface). Az új modellben (PSPI – participation-science-policy interface) a döntéshozatali mechanizmus számos más szereplőt is magába foglal. A kortárs döntéshozatali folyamatokat ideiglenes konstellációként jellemezhetjük, amelyek a társadalom több szektorából származó szereplőket, szervezeteket vonnak be. Ez a döntési stílus a „ részvételi kormányzás” (participatory governance), és határozottan különbözik az elődjétől, a hagyományos irányítástól. Ezt a folyamatot hívják még részvételen alapuló kormányzásnak vagy felelős kormányzásnak, részvételi demokráciának amelynek révén a társadalmat decentralizáltan irányítják olyan konstellációk/együttesek, amelyek az államapparátus egyes részeiből állnak, amelyek egyéb, nem kormányzati intézményekhez tartozó szereplők széles hálózatával működnek együtt, akik gyakran csak egy adott kérdés kezelésére jönnek össze. A képviseleti demokráciá kormányzati intézményei már nem az egyedüli döntéshozók, hanem inkább a döntéshozó folyamat facilitátorai. A résztvevő kormányzás alapötlete az, hogy: minél relevánsabb résztvevők kerülnek be egy politikai döntéshozatali folyamatba, annál nagyobb az esélye annak, hogy a meghozott intézkedéseket önként elfogadják és hatékonyan végrehajtják, és ennélfogva, annál jobban elvárható, hogy a közösen elfogadott intézkedések fenntarthatóak lesznek.

Erre a folyamatra  utal az agroökológia is, amikor felelősségteljes és hatékony kormányzást követel, amely megkönnyíti a fenntartható élelmiszer- és mezőgazdasági rendszerek felé történő átmenetet. Átlátható, elszámoltatható és befogadó irányítási mechanizmusokra van szükség egy olyan környezet létrehozásához, amely segíti a termelőket a rendszereik átalakításában, agroökológiai alapelvek és gyakorlatok alapján. 

Azokban az országokban ahol a kormányzásnak ez a normatív ideáltípusa nem vagy nem elégségesen működik, az agroökológiai mozgalom feladata a nyomásgyakorlás a döntéshozókra. A társadalmi mozgalom kulcsfontosságú a támogató politikai környezet elérésében. A felelős kormányzásban történő részvételhez egyébként is elengedhetetlen, hogy a termelők, a gazdálkodók egyesüljenek és mint csoport jelenjenek meg, vegyenek részt. A csoporttá alakulás tudja kihangosítani az érdekeiket, szükségleteiket.

Az agroökológia támogatását a legjobban szolgálják a különböző szinteken található felelős irányítási, kormányzási mechanizmusok. Sok ország kidolgozott már a társadalmi mozgalmak nyomása mentén, olyan nemzeti szintű jogszabályokat, politikákat és programokat, cselekvési terveket amelyek támogatják az agroökológiai célkitűzéseket: az olyan mezőgazdasági gazdálkodást, amely fokozza a biológiai sokféleséget és az ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtását. Ide tartoznak az élelem-önrendelkezési rendeletek (főleg Latin.Amerikából vannak erre példák), vagy akár az agroökológiai és bio termelést támogató törvények, vagy a kistermelőket családi gazdaságokat védő politikák és intézkedések.

A döntéshozatali folyamatok azonban nem csupán nemzeti vagy világméretű szinten történhetnek, hanem regionális és lokális szinten is.  A területi, a táji és a közösségi szintű kormányzás (beleértve a hagyományon és szokásjogon alapuló kormányzati modelleket is), szintén rendkívül fontosak az érdekelt felek közötti együttműködés elősegítése és az együtthatások maximalizálása érdekében, miközben csökkentik a kompromisszumokat vagy kezelik azokat. A regionális együttműködés egyik sikeres példája a holland BoerenNatuur egyesület (2016), ahol a gazdálkodók azon kívül, hogy tejtermelők vagy szántóföldi termelők, megpróbálnak tenni valamit a természetért, a biológiai sokféleségért és a mezőgazdasági kultúrtáji értékekért a gazdaságukban. Hamar rájöttek, hogy ha ezt csak a saját gazdaságukban teszik meg egy parcellán, akkor a hatás túl kicsi. Együtt kell működni a szomszédokkal, a többi gazdával. Így tovább alakultak az egyéni gazdáktól a gazdálkodók csoportjain át az agrár-környezetvédelmi jellegű egyesületté. De még ekkor is hiányzott még a regionális kohézió, és a különböző természetvédelmi munkák összehangolása sem volt elegendő. 2016-ban amikor az egyesület megalakult, elindították az együttes fellépést az agrár környezetvédelemért, ami azt jelenti, hogy ha most valaki részt akar venni a mezőgazdasági természetvédelmében és a tájmegőrzésben, csak akkor teheti meg, ha tagja lesz a közösségnek. Mint csoport pedig részt vesznek régiónként a döntéshozásban kormánnyal együtt, hogy hol- milyen természetvédelmi lépésre van szükség, és hogy melyik gazda tudja ezt megtenni/ részt venni. Együttműködve nagyobb a hatásuk és több tudásuk is van. Ezért a BoerenNatuur intenzíven együttműködik a Mezőgazdasági, Természetvédelmi és Élelmiszer-minőségi Minisztériummal, más kormányzati szervezetekkel, a “tej-lánccal”, a természetvédelmi szervezetekkel és a piaci szereplőkkel.

Az önkormányzatok kezében is számos eszköz van, amellyel facilitálni tudják az agroökológiai gyakorlatokat. A sikeres példák közé tartoznak az iskolai étkeztetési és a közbeszerzési programok, az agroökológiai termékeket megkülönböztető tanúsítványt lehetővé tevő piaci szabályozás, valamint támogatások és egyéb ösztönzők az ökoszisztéma-szolgáltatás támogatásához. .

Európában nagyon sok helyen, az önkormányzatok által fenntartott étkezdék működését, beszerzéseit meghatározó helyi szabályozások kiváló eszközként működnek a helyi és bio élelmiszertermelés és fogyasztás ösztönzőjeként. Svédországtól, Skócián, Franciaországon át Olaszországig számos önkormányzat hozott hasonló rendeletet. Ezeknek a helyi politikáknak a kialakításában részt vettek például biogazdálkodók szövetségei, vagy más hasonló civil szervezetek, vagy bármely érintett fél (séfek, szülők, menedzserek). Az önkormányzati intézményekben működő közétkeztetést (iskolai, kórházi, vagy idősotthonokban), közbeszerzési reformok által kötelezték arra, hogy a felhasznált alapanyagok bizonyos százaléka származzon helyi, illetve bio vagy fenntartható forrásból. Ennek a vállalásnak az aránya elérheti a 30% vagy akár 50%-ot is. Aki a döntéseket hozza, annak egy élelmezésügyi költségvetést is  hozzá  kell rendelnie. Ezeknek a programoknak számos esetben része az is, hogy az önkormányzat támogatást is ad az így készült ételekre, amelyek így ingyenesen vagy csökkentett áron hozzáférhetőek. Tipikus win-win helyzeteket teremtenek ezek a programok: széles körben biztosítanak hozzáférést a biotermékeknek, miközben a gazdáknak egy biztos és kiszámítható jövedelem forrást, felvevő piacot jelentenek. A közétkeztetés és a helyi élelmiszer rendeletek az önkormányzatok kezében egy olyan fontos, szerkezetalakító eszköz, amely hatása által egy egész sor más politikát és kívánt lépést is megvalósít: környezetit, gazdaságit, szociálist, oktatásit és egészségügyit, hiszen ezek a programok sokszor elmozdulást is jelentenek a minőségi étkezés felé, egészségmegőrző hatásuk van vagy marginalizált termelői csoportokat támogatnak.

A kapcsolat kiépítése az iskolai közétkeztetés és a helyi termelő között nem egyszerű folyamat. A döntés arról, hogy milyen élelmiszert szerezzünk be és kitől, milyen típusú termelési módból attól függ, hogy mik a fókuszban lévő fejlesztési célok, amelyek a döntéshozók választásától függ, összehangolva a kormányzati prioritásokkal és a helyi program tervével. Össze kell hangolni egymással a keresleti és kínálati oldalt a szakpolitikákkal és az intézményi és törvényi keretekkel, ezért nehéz megvalósítani ezt a folyamatot.

A városok kezében a közétkeztetés mellett számos más eszköz is van: a városfejlesztési tervek, a közterületeket meghatározó rendeletek, de léteznek termékfejlesztéssel foglalkozó, helyi brandet kialakító programok is melyekhez önkormányzati forrásokat társítanak. Városi mezőgazdaság gátja lehet pl. a háztáji állattartást korlátozó rendelet, vagy egy olyan ami tiltja a gyümölcsfák ültetését a közterületeken. Városi hatókörbe tartoznak a helyi kis piacok működtetése is: sok kistermelő tevékenységének támogatására, megőrzésére egy nagyon fontos eszköz. Angliában már sok helyen megszűntek és nyomukban sajnos a kistermelők is eltűntek sokszor visszavonhatatlanul, ezért nagyon fontos értékelnünk az itthon meglévő heti piacainkat, még akkor is ha zömében esetleg kofák, azaz kereskedők uralják őket, de mégis itt van lehetőség a gazdával való közvetlen kapcsolattartásra.

Kis változások a szabályozásban hatalmas változásokhoz vezethetnek az életben. Gondoljunk csak az áfa tartalom meghatározására, a vámszabályokra, de magának egy adminisztratív eljárásnak az egyszerűsége vagy nehézkessége bonyolultsága is meghatározó lehet a gazdák számára, akik esetleg a túlságosan bonyolult, nehézkes pályázati rendszer miatt nem jutnak hozzá a közbeszerzési lehetőségekhez és az általa teremtett új piachoz.

Ha azt szeretnéd, hogy az emberek megcsináljanak valamit, akkor tedd nekik azt egyszerűvé”. Ha változást szeretnénk elérni, az egyik aranyszabály az, hogy tegyük egyszerűvé azt ami kívánatos és nehezebbé a rossz gyakorlat követését. Ezt jelentheti azt pl., hogy a boltban a legkönnyebben elérhető polcra kerülnek az egészséges élelmiszerek, vagy átlátható és könnyű legyen egy pályázati adatlap kitöltése. Ha egy rendszer működését meg szeretnénk változtatni akkor jó tervezéssel meg lehet találni, mi az a minimális változtatás ami hatalmas eredményekhez vezethet a rendszerben.  

Az agroökológia sikeres kiterjesztése számos korlátozó tényezőtől függ: a technikai kérdésektől, például a gazdálkodók információhiányától és a képzések hiányától a politikai torzulásoktól, a piaci hiányosságoktól, a földbirtok hiányától és az infrastrukturális problémáktól. Az agroökológia további elterjesztése érdekében a gazdálkodók között elengedhetetlen ezen korlátok egy részének vagy egészének leküzdése. Jelentős reformokat kell végrehajtani a szakpolitikákban, az intézményekben, valamint a kutatási és fejlesztési tervekben annak biztosítása érdekében, hogy az agroökológiai alternatívákat tömegesen alkalmazzák, méltányosan és széles körben hozzáférhetővé tegyék és megsokszorozzák,  hogy teljes mértékben érvényesülhessenek a fenntartható élelmezésbiztonság szempontjai. A mezőgazdasági termelőknek nagyobb hozzáférést kell biztosítani a helyi-regionális piacokhoz, az állami támogatásokhoz, például a hitelhez, a földekhez, a vetőmagokhoz és az agroökológiai technológiákhoz. Azt is el kell ismerni, hogy az agroökológia elterjedésének egyik fő korlátja az erőteljes gazdasági és intézményi érdekek a konvencionális mezőgazdaságot érintő kutatások és fejlesztések mögött, míg az agroökológia és a fenntartható megközelítések kutatását és fejlesztését a legtöbb országban nagyrészt figyelmen kívül hagyják. 

A termőföld és a természeti erőforrások feletti irányítás kérdése egy intő példa. A világ vidéken élő szegény és kiszolgáltatott lakosságának megélhetése nagymértékben függ a szárazföldi és vízi biodiverzitástól és az ökoszisztéma szolgáltatásoktól, még sincs biztonságos hozzáférésük ezekhez az erőforrásokhoz. Az agroökológia támaszkodik a földhöz és más természeti erőforrásokhoz való méltányos hozzáférésre, ami elengedhetetlen a társadalmi igazságosság szempontjából, de fontos a talaj, a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma-szolgáltatások megőrzéséhez szükséges hosszú távú beruházások ösztönzése szempontjából is.

Nemzetközi összefogás eredményeként került elfogadásra 2018-ban a gazdák jogairól szóló ENSZ nyilatkozat. Az ENSZ nyilatkozat célja, hogy jobban védje az összes vidéken élő jogait, beleértve a gazdákat, halászokat, nomád pásztorokat, mezőgazdasági munkásokat és őshonos lakosokat, és javítsa életkörülményeiket, megerősítse az élelmiszer-önrendelkezést, hozzájáruljon a klímaváltozás elleni harchoz és a biológiai sokféleség megőrzéséhez. Az ENSZ nyilatkozat jóváhagyása fontos mérföldkő a nemzetközi közösség családi gazdálkodást és termelői mezőgazdaság terjesztésére irányuló erőfeszítései terén. Ez a Nyilatkozat elismeri a gazdák kiemelt szerepét napjaink többszörös, élelmezési, környezeti, társadalmi és gazdasági kríziseinek megoldásában. A gazdák szerepe elsődleges az élelmiszer-biztonság és élelmiszer-önrendelkezés, valamint az élelemhez való jog biztosítása szempontjából. Az élelem- önrendelkezés, a vetőmag önrendelkezés, a termőföldhöz való igazságos hozzáférés így a nemzetközi porondon kapott jelentős támogatást- azonban ez már a tagállamoktól függ, hogy milyen nemzeti jogszabályokkal érvényesítik ezeket a törekvéseket. 

Nem hiába találjuk az agroökológiai irodalomban külön a földhasználatot és a természeti erőforrásokkal való gazdálkodás fogalmát, hiszen az ember a természet haszonvételeit valamikor nem csak a megművelt földről vette. Az erdők, a nádasok, a holtágak, folyók tavak, legelők, mind élelem- és más haszonvételi forrása volt valamikor. A mai magántulajdonon alapuló polgári földtulajdonlás keretei között nehéz elképzelnünk azt a hozzáférést mindezen természeti erőforrásokhoz, amit a középkori vagy újkori jogrend biztosított Magyarországon és Európában. Ezek a jogok a középkortól folyamatosan csorbultak a nemesség illetve a király javára, de csak az 1848-as jobbágyfelszabadítás után szűnt meg az az alapvetés, hogy attól, hogy valaki a település lakója – jogi státuszától függően – joga van a településhez tartozó természeti erőforrások használatára. Ezek egy része osztatlan közös tulajdonban volt, de valamikor az egyénileg felosztott szántók, kaszálók, gyümölcsösök is véletlenszerű sorhúzással kerültek újraosztásra, szintén a társadalmi igazságosság jegyében. Mindezt csak azért említjük meg, hogy érzékeljük azt, hogy a mai kapitalista rendszerünkhöz képest, ahol az erős még nagyobbá válik, létezhetnek társadalmilag igazságosabb földhasználati formák is. Ma Magyarországon a  földhasználat, a földbirtok eloszlás mutat bizonyos aránytalanságokat. A földhöz való hozzájutás esélye (nem csak) újonnan induló termelők részére nehezített.

Az EU közös agrárpolitikája a KAP (angolul CAP) is szerepet játszhat abban, hogy gondoskodjon arról, hogy a rendelkezésre álló európai pénzek inkább a biológiai sokféleségre és a kultúrtáj megőrzésére összpontosuljanak. Az ipari mezőgazdaság egyértelműen elérte a határait és fenntarthatatlan. Az ipari mezőgazdaság már nem képes kielégíteni a világszerte növekvő népesség alapvető szükségleteit, úgy hogy közben biztosítja a természeti értékek újratermelésének feltételeit. Új termelési modelleket kell kialakítani a szennyezett és leromlott mezőgazdasági területek védelme és visszanyerése érdekében. Szükség van a pénzügyi ösztönzőkre annak érdekében, hogy minél több gazdánál az átállás meginduljon az agroökológiai módszerek felé, és több hektáron és több helyszínen is környezetkímélőbb mezőgazdasági gyakorlattal találkozzunk. 

A mezőgazdaság kulcsfontosságú a klímacélok megvalósítása tekintetében is és az Európai Unió ezért dolgozta ki a New Green deal tervét, amely előreláthatólag 2022-ben lép érvénybe. Ennek központi célkitűzése, hogy Európa 2050-re karbonsemlegessé váljon, azaz a nettó szénkibocsájtását nullára csökkentse; valamint körforgásra alapuló gazdasági modellt valósítson meg. A konkrét törvényjavaslok az elkövetkezendő hónapokban kerülnek kialakításra, de az már most biztos, hogy a mezőgazdasági támogatások területén is számos változás fog életbe lépni. Az intézkedéscsomagot kísérő ellenkező hangok- többek között Magyarországról is- jól szemléltetik az ipari mezőgazdaság és a környezet illetve klímavédelem között húzódó ellentéteket.  

A kormányoknak fontos szerepet kell játszaniuk, például ösztönzést kell nyújtaniuk a gazdálkodóknak az erőforrás-megtakarító technológiák elfogadására, valamint a kistermelők, szövetségeik és hálózataik igényeinek és körülményeinek megfelelő állami agroökológiai kutatási és bővítési programok felélesztésére. A nemzeti kormányoknak növelniük kell a szegény emberek földhöz, magvakhoz, vízhez és egyéb erőforrásokhoz való hozzáférését, ami a vidéki élelmezésbiztonság elengedhetetlen előfeltétele. Mindehhez olyan kezdeményezéseknek kell társulniuk, amelyek lehetővé teszik olyan piacok létrehozását és az azokhoz való hozzáférést, amelyek méltányos árakat hoznak létre a kistermelők számára, és megvédik a parasztokat a globális kereskedelmi politikától és a dömpingtől, amelyek nem védik a hazai termelők stratégiai helyzetét a nemzeti élelmiszerrendszerekben. Itt az ideje, hogy a nemzetközi közösség felismerje, hogy a huszonegyedik században nincs más életképesebb út az élelmiszer-termelés felé, mint az agroökológia. A rugalmasan alkalmazkodóképes, ellenálló mezőgazdaság kialakításához olyan technológiákra és gyakorlatokra lesz szükség, amelyek agroökológiai ismeretekre, értékekre és alapelvekre építenek, és lehetővé teszik a kistermelő gazdák számára, hogy szembeszálljanak a környezet degradációjával és az éghajlatváltozással úgy, hogy közben megóvják a fenntartható mezőgazdasági megélhetés különböző formáit.

Az agroökológiai megközelítés bővítésének szükségessége már régóta esedékes, és valójában ez a legmegbízhatóbb élelmiszer-ellátási út az emberiség számára, amely a jelenlegi, előrejelzett és nehéz éghajlati, energetikai, pénzügyi és társadalmi forgatókönyvek szerint járhat el. Hogy a helyi agroökológiai innovációk fent leírt potenciálját és elterjedését növelik-e, hogy elérjék a régió összes kistermelőjét, nem hagyható csak a kormányok politikai akaratára. Nagyban függ attól, hogy az agroökológiai forradalomban részt vevő különféle szereplők (beleértve a fogyasztókat is) és szervezetek képesek-e megteremteni a szükséges szövetségeket a nyomásgyakorláshoz, hogy a gazdálkodók egyre jobban hozzáférhessenek az agroökológiai ismeretekhez, valamint a földhöz, a vetőmagokhoz, az állami szolgáltatásokhoz, szolidáris piacok stb. A vidéki társadalmi mozgalmak megértik, hogy az ipari agrár-élelmiszeripari komplexum leszerelésével és a helyi élelmiszer-rendszerek helyreállításával olyan agroökológiai alternatívák felépítését kell kísérni, amelyek megfelelnek a kistermelők és az alacsony jövedelmű, nem gazdálkodó lakosság igényeinek, miközben szembeszállnak a termelés és a fogyasztás vállalati ellenőrzésével.

Annak érdekében, hogy az agroökológiai megközelítést egyre szélesebb társadalmi és földrajzi szinten is alkalmazni lehessen, meg kell erősíteni a részvételi demokrácia intézményeit azzal a céllal, hogy folyamatosan javítsák a közpolitikát, lehetővé téve az aktív állampolgárok számára, hogy irányító szerepet töltsenek be az élelmiszer-ipari rendszerek irányításában.


Jó példák Magyarországról


Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Egyesülete- KISLÉPTÉK 

Az egyesület célja környezetkímélő, a tájak adottságaihoz illeszkedő léptékű gazdálkodási formák, továbbá az ezekhez kapcsolódó helyi feldolgozási, értékesítési rendszerek, rövid értékesítési láncok elterjedésének, a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésének ösztönzése a jogszabályrendszer ésszerűsítésével és a helyi termelők, szolgáltatók piacra jutásának elősegítésével.

A kis- és közepes, illetve családi gazdaságok a természetes anyagokat használó kézművesek termékelőállításának és szolgáltatásainak környezetkímélő fejlesztése és piacra jutásuk könnyítése az intenzív növénytermesztési és állattenyésztési gyakorlat visszaszorítását; új, gazdasági, környezeti, társadalmi szempontból fenntartható megélhetési lehetőségek fokozottabb térnyerését segítheti elő. Ennek előnyös hatása lehet a hazai biodiverzitásra, a talajokra, a vizekre a termelés káros környezeti hatásainak csökkentésével. A helyi gazdaság megerősítése a leépült és meggyengült helyi közösségek számára kitörési pont lehet.

A Kislépték Egyesület kiemelten foglalkozik a kistermelői élelmiszerek, valamint a kézműves termékek előállítási és értékesítési feltételeinek egyszerűsítésével; rugalmas szabályozási kereteinek megteremtésével, hatékony kormányzati mechanizmusok megteremtésének támogatásával helyi, országos és nemzetközi szinten is. 

Országos szinten jelentős sikernek könyvelhető el a 2009-ben 53 civil szervezet részvételével kidolgozott Kistermelői Rendelet, amely megteremtette a lehetőségét a helyi termék boltok vagy a  falusi vendégasztal működtetésének. Ez a rendelet, a döntéshozók pozitív hozzáállása és az érintettek közös fellépése olyan új országos folyamatot indított el, amely azóta is támogatja a kistermelők érdekeit.  Ennek köszönhetően született meg a helyi termelői piacokról szóló jogszabály, amely előtt piacot kialakítani nagyjából csak vásárcsarnoki előírásoknak való megfelelés  mellett lehetett. Sajnos a termelői piacok szabályozásában még akadnak problémák- például bizonyos adózási formákkal működő családi gazdálkodókat kizár az értékesítésből és nem engedélyezi kézműves, nem élelmiszer jellegű termékek értékesítését. 

Magyarországon helyi- például megyei- szinten nincsenek eltérő szabályozások, viszont a jogszabályok értelmezésében előfordulnak ellentmondó gyakorlatok. Például a kistermelői szabályozás tartalmaz könnyítéseket a higiéniai előírásokra, ezeket azonban a helyi hatóságok saját jogkörükön belül eltérően értelmezték korábban, gyakran ipari szintű előírásokat számonkérve a kistermelőkön. A kis termékelőállítóknak az Euniós szabályozás is lehetőséget biztosít higiéniai könnyítésekre, ezért több civil szervezet az akkori döntéshozókkal kezdeményeztek egy kistermelői rendeletet, ami 2010.ben életbe is lépett. A könnyített szabályok értelmezését segítve, a Kislépték Egyesület kezdeményezésére készült el a kistermelői jó higiéniai útmutató (GHP) a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal (NÉBIH) és az Agrárminisztérium közreműködésével. Az együttműködés eredményeként a kistermelők egyszerűen követhető, országosan érvényes higiéniai előírások mentén tudják kialakítani feldolgozó helyeket, a helyi hatóságok pedig világos útmutatás mentén tudják az engedélyezést elvégezni . 

Helyi szinten ma már számos olyan hatóság működik, akik elkezdték felkarolni a helyi termelőket, kisléptékű termékfeldolgozókat, aktívan segítik az eligazodást a jogszabályok tengerében. Az ő elismerésükre a Kislépték Egyesület díjat alapított, a jó gyakorlatok terjesztése érdekében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) közösen és 2016 óta osztja ki az “Év Segítő Hatósági Szakembere” díjat

Szokásjog alapján a közétkeztetés jellemzően a nagykereskedőkkel, nagy cégekkel dolgozik együtt, ez így kényelmesebb és biztonságosabb is, ha egy felelős- egy szállító van. De sokasodnak azok az önkormányzatok, ahol akár többlet munka révén és a járatlan utak feltérképezésével kezdenek arra mozdulni, hogy egyre több helyi, térségi termék kerüljön be a közétkeztetésbe. Az ilyen kezdeményezések támogatására, a jogértelmezési nehézségek eloszlatása érdekében dolgozta ki a Kislépték Egyesület a Védegylettel közösen a Közétkeztetési Kisokost, amely segít eligazodni a közbeszerzési törvény és a kistermelői rendelet labirintusában, amennyiben egy önkormányzat helyi termékeket szeretne felvenni a közétkeztetés kínálatába.

Jelenleg is zajlanak a termelői közös értékesítési pontok- például a bevásárlóközösségek- működésének megkönnyítését szolgáló egyeztetések. Ebben az esetben sok nemzetközi jó gyakorlat áll rendelkezésre a környező országokból- például arra a problémára, hogy hogyan oldható meg a termelő távollétében az áru értékesítése egy civil szerveződésen keresztül. 

Új termelői adózási szabályok kialakításában is aktívan vett részt az Egyesület. Ezek egyszerűsíteni hivatottak a családi gazdaságok adózását, többek között figyelembe véve, hogy a kisléptékű termelők nem csupán a terményeik- termékeik értékesítéséből; hanem falusi turizmus, szemléletformáló események szervezéséből is jutnak jövedelemhez. 

A fent bemutatott példák jól szemléltetik, hogy a Kislépték Egyesület fontos közvetítő szerepet tölt be a jogalkotók és a termelők, termékelőállítók között. Segítségükkel a túl általános szabályok értelmezhetővé válnak, külföldi jó gyakorlatok tudnak meghonosodni, vagy a szabályozások tudnak alkalmazkodni a változó értékesítési gyakorlatokhoz. 


Nyíregyházi Kosár Közösség

“A Nyíregyházi Kosár bevásárló közösség egy civil kezdeményezés, mely a helyi gazdaság megerősítésén, sőt újraélesztésén dolgozik. A Kosár döntéshozatallal kapcsolatos szerkezetét leginkább egy hagyma szerkezete írja le, amelynek legkülső körét a vásárlók, a külső körét a termelők, a belső körét  az önkéntesek, a legbelső körét pedig a szervezők alkotják. 

A vásárlók és termelők rendezvények, körlevelek formájában vesznek részt a Kosár munkájában, így történik velük a kommunikáció, illetve személyesen, a heti átadó napon. Az önkéntesekkel havi egyszer van megbeszélés, igyekszünk mindenkit bevonni a döntéshozásba, aki az adott kérdésben illetékes, ez a szubszidiaritás. Maga a Kosár rendszerének a kialakítása is közös tervezés során valósult meg. Együtt találtuk ki, együtt tapasztaltuk ki, hogy mi a jó és mire nincs szükségünk, és a mai napig is így szervezünk/tervezünk meg mindent és így hozunk döntéseket. A megoldások keresésére fókuszálunk, amit egy segítőkész szervezeti kultúra alapoz meg. Az átláthatóságot igyekszünk online felületeinken és belső kommunikáció eszközeink használatával megtartani. Ezen túl biztosítunk lehetőséget termelői látogatásra, amely során a vásárlók és a belső körök is megbizonyosodhatnak a termelőink gazdálkodásának mikéntjéről és minőségéről.

A hatósági szabályozások nem akadályozzák az átvevőpontok működését. Persze vannak feltételek, amiket be kell tartanunk, mert az élelmiszerlánc biztonságra nekünk is figyelnünk kell. De ez nem első sorban a hatósági előírásoknak való megfelelés miatt fontos, hanem azért, mert ez hozzá tartozik a jó minőséghez.  Fontos kiemelni, hogy adminisztratíve a bevásárló közösségeknek és más helyi kezdeményezésnek probléma, hogy az átmenő számlázás rendszere hiányzik az országban és nem is lehet bevezetni, ami miatt csak is készpénzben történik a fizetés, pedig az elektronikus módra való áttérés nagyban megkönnyítené a munkánkat, és a vásárlók egy jó része is igényelné ezt a fizetési módszert.”


https://www.researchgate.net/publication/281597423_Agroecology_Theory_Controversy_and_Governance/citation/download

https://edepot.wur.nl/423314

https://www.ifoam.bio/sites/default/files/2020-03/policybrief_how_governments_can_support_pgs.pdf

http://usc- canada.org/UserFiles/File/scalingupagroecology.pdf

Malcolm Gladwell: Fordulópont