Az eredeti cikk itt olvasható angol nyelven.

2018. November 20-ai napon az Egyesült Nemzetek Szervezetének Harmadik (Szociális, Humanitáriánus és Kulturális) Bizottsága  A/C.3/73/L.30. számú határozatával megszavazta az Egyesült Nemzetek Szervezetének nyilatkozatát a gazdák  és más, vidéken dolgozó emberek jogairól. 

A határozatot 119 igen, 7 nem szavazattal és 49 tartózkodás mellett fogadták el. A nyilatkozat elfogadása jelentős előrelépés a világ legnagyobb gazdamozgalma, a La Via Campesina által vezetett kampányban, amelyet számos szervezet támogat az egész világon, például a FIAN és CETIM.

Az ENSZ nyilatkozat célja, hogy jobban védje az összes vidéken élő jogait, beleérve a gazdákat, halászokat, nomád pásztorokat, mezőgazdasági munkásokat és őshonos lakosokat, és javítsa életkörülményeiket, megerősítse az élelmiszer-önrendelkezést, hozzájáruljon a klímaváltozás elleni harchoz és a biológiai sokféleség megőrzéséhez. Az ENSZ nyilatkozat jóváhagyása fontos mérföldkő a nemzetközi közösség családi gazdálkodást és termelői mezőgazdaság terjesztésére irányuló erőfeszítései terén.

A folyamat gazdája Bolívia hangsúlyozta az ENSZ nyilatkozat fontosságát az ellenállóbb, fenntarthatóbb és inkluzívabb társadalmak létrehozása érdekében.

„Úgy hisszük, ez kulcsfontosságú lépés a nemcsak a gazdák jogait és szükségleteit elismerő közpolitika irányába, hanem annak érdekében is, hogy hozzájáruljanak a napi munkájukon keresztül táplált társadalmak életének jóllétéhez és megfelelő életminőségéhez. Biztosak vagyunk abban, hogy ez az eszköz központi szerepet fog játszani az emberi jogok terén, az éhség és a szegénység felszámolásában együtt a 2030-as Fenntartható Fejlődési Keretrendszerrel és a Családi gazdaságok évtizedével anélkül, hogy bárki is lemaradna.”

A nyilatkozat genfi ENSZ Emberjogi Tanács által szeptember végén történt elfogadása óta a La Via Campesina és szövetségei arra összpontosítanak, hogy az ENSZ nyilatkozatot elfogadja az ENSZ Közgyűlése is. A Harmadik Bizottság ülésének kezdete óta New Yorkban tartózkodó La Via Campesina küldöttei elégedettségüket fejezték ki a szavazás eredményével kapcsolatban.

„Ebben a történelmi pillanatban, mikor a nagytőke és a multinacionális vállalatok elmélyítették az offenzívát az étel monopolizálására, a földek és természeti erőforrások koncentrálására a mi életünk rovására, a gazdák jogairól szóló nyilatkozat elfogadása az ENSZ Harmadik Bizottsága által stratégiai győzelem, nemcsak a gazdák, hanem a föld összes népe számára. Folytatjuk ezt a harcokkal teli, egységbe forrasztó hosszú utat a jogaink és a társadalmi igazságosság érdekében, továbbra is meg vagyunk győződve arról, hogy a teljes demokráciához az út kizárólag a Mezőgazdasági Reformon, a föld társadalmi funkcióján és a gazdák jogainak teljes körű biztosításán keresztül vezet”, nyilatkozott Diego Monton a La Via Campesinától (CLOC)

Az ENSZ nyilatkozat bizottsági jóváhagyását némi vita előzte meg, azonban javára szolgált az afrikai, ázsiai és latin-amerikai régiók egységes támogatása. Európából és más területekről érkeztek negatív reakciók, az Egyesült Államok delegációja elutasította a szöveget, mivel hosszú ideje aggodalommal tölti el őket a meglévő jogok kiterjesztését és a gazdák jogainak más csoportok feletti érvényesítését célzó, illetve a tartalomban előforduló kollektív jogokat tartalmazó ENSZ nyilatkozat. Az európai országok válaszukban megosztottságot mutattak.

„A tegnapi szavazás nem volt szimbolikus, azonban szükséges lépés volt az ENSZ Emberjogi Tanácsa által tavaly szeptemberben elfogadott döntés továbbviteléhez. A Harmadik Bizottságban, ahol minden ENSZ ország részt vesz, nagyon sokféle álláspontot ismerhettünk meg Kelet-és Nyugat-Európából. Nagyon köszönjük azoknak, akik támogattak bennünket. Támogató szavazatuk előtérbe helyezi az emberi értékeket és az emberi jogokat, reményt adva gazdák, férfiak és nők millióinak szerte a kontinensen. Azoknak pedig, akik ennél a történelmi döntésnél tartózkodtak, vagy nemmel szavaztak tudniuk kell, hogy országaikban a gazdákat és a kis családi gazdaságokat nem hagyhatják magukra.” nyilatkozott a Via Campesina európai koordinátora, Ramona Duminicioiu .

„A Nyilatkozat decemberi, ENSZ Közgyűlés általi elfogadása után új fejezet kezdődik a gazdák jogaival kapcsolatban, és követeljük, hogy az összes ENSZ ország kötelezze el magát a Nyilatkozat végrehajtása mellett. Célunk egy jobb társadalom létrehozása, a harc a klímaváltozás ellen, az éhínség felszámolása, valamint változatos és tápláló élelem biztosítása mindenkinek. Szerencsére jogaink elismerésével ez az új, nemzetközi eszköz ezt fogja lehetővé tenni számunkra”, tette hozzá.

Zainal Arifin Fuat, az ázsiai Via Campesina képviselője szerint ez a nyilatkozat történelmi mérföldkő a gazdák harcában.

„Ez a Nyilatkozat elismeri a gazdák kiemelt szerepét napjaink többszörös, élelmezési, környezeti, társadalmi és gazdasági kríziseinek megoldásában. A gazdák szerepe elsődleges az élelmiszer-biztonság és élelmiszer-önrendelkezés, valamint az élelemhez való jog biztosítása szempontjából, főképp a fejlődő országokban, ahol a kisléptékű gazdák adják a helyben elfogyasztott élelmiszer 80 százalékát. Ez az ENSZ nyilatkozat emellett hozzájárul majd az emberiség szegénység és éhínség felszámolására tett erőfeszítéseihez, valamint a fenntartható fejlődési célok eléréséhez. Ázsiában úgy hisszük, ha elismerik és jobban betartják a jogainkat, az emberek képesek lesznek fejleszteni a vidéket, és ezzel megelőzhetik a megoldhatatlan problémákat eredményező nagyvárosokba vándorlást,” tette hozzá.

„Az afrikai kontinensen és máshol zajló harc az erőforrásokért a gazdákat különösen sérülékeny helyzetbe hozza. A gazdák vetőmag-rendszereit érő folyamatos támadások nemcsak az élelmiszer-termelőkre vannak hatással, hanem valóban mindenkit érintenek. 17 éve türelmesen kampányolunk egy olyan nemzetközi eszközért, amely képes megvédeni gazdaként jogainkat, és megőrizni élelmiszer-rendszereinket, hogy ne verjék szét azokat csupán néhány szereplő kedvéért. Büszke pillanat ez gazdák milliói számára szerte a világon, akik soha nem adják fel a nehézségek ellenére”, jelentette ki Elizabeth Mpofu, a La Via Campesina általános koordinátora

„A gazdamozgalom erejét a nemzetközi politika legmagasabb szintjén is érzik: emiatt el kell ismernünk sok gazda kemény munkáját és szenvedélyét szerte a világon. A gazdák nemzetközi szintű szolidaritása tanúbizonysággal szolgál, hogy milyen szorosan kapcsolódunk mi és ügyeink, függetlenül a lakóhelyünktől. Mindazonáltal a mai nap csupán egy mérföldkő a vidéki emberek emberjogi igazságossági mozgalmának rögös útján. Nyernünk kell ebből a lendületből, és a nyilatkozatot élővé tenni a társadalom minden szintjén” tette hozzá Jessie MacInnis, a La Via Campesina észak-amerikai képviselője

Az ENSZ nyilatkozatot  a Harmadik Bizottság által hozott tegnapi döntés nyomán az ENSZ Közgyűlése fogja hivatalosan ratifikálni 2018 decemberében.

A szerkesztő megjegyzése:

Az ENSZ nyilatkozatra vonatkozó tájékoztató letölthető innen

A Határozat és nyilatkozat teljes szövege itt olvasható.

További információk: www.viacampesina.org 

Európai sajtókapcsolat:

Ramona Duminicioiu (angol, román, spanyol, francia) : +40 746 337 022 , ramona@ecoruralis.ro

Genevieve Savigny: (francia, angol) : +33 625551687