A BOND Projekt keretében 2020. február 6-8. között a Védegylet szervezésében valósult meg a BOND projekt “Képzők képzése” eseménye Kishantoson.

A képzés célja az volt, hogy a kisléptékű élelmiszerelőállításban dolgozók, valamint a mezőgazdasághoz és élelmiszer-önrendelkezéshez kapcsolódó civil szervezetek, közösségek képviselői között erősítse az együttműködést – helyi, regionális és nemzeti szinten egyaránt. Ennek érdekében segítette a tréning a közösségi fellépés, a hálózatosodás kialakítását az élelmiszer- önrendelkezés területén.

A tréning pontos tematikájának és módszertanának finomítása érdekében a résztvevőknek alkalmuk nyílt előzetesen megjelölni a számukra legfontosabb célokat és elvárásokat. Ezek az alábbiak voltak:

  • a szervezetek belső kapacitásainak kiépítése, erősítése
  • jövőképek alkotása
  • a szervezetek közti együttműködések kiépítése, erősítése
  • kulcsszereplők megismerése

A tréninget Balogh Lili és Kajner Péter vezették, akik 2018-ban a BOND projekt keretén belül Spanyolországban, Cordobában a nemzetközi “Képzők képzése” tréninget végezték el, valamint Horváth Boldizsár, aki 2019-ben Coventryben, az Egyesült Királyságban vett részt hasonló képzésen. A tréningre 12 résztvevő érkezett Magyarországról és 1 Szerbiából, számos különböző szervezet – például bevásárló közösség, vetőmag hálózat, közösségi mezőgazdaság szervezet, civil szervezetek – képviseletében. 

A két és fél  nap alatt 9 szekció zajlott le, többek között a szervezetek alapelveiről és értékeiről, a közösségi döntéshozatal módszereiről, a lobbizásról, érdekképviseletről, a külső és belső kommunikációról, valamint a hálózatépítésről. 

A tréning során a résztvevők a trénerek bevezetői után saját élményeiken, szervezetük példáján és gyakorlati módszerek elsajátításán keresztül  tanultak.

A képzők által tartott előadásokon felül, különböző módszerek alkalmazására is volt lehetőség, mint például adott elvekről és meghatározásokról folyó vitára, csoportmunkára, tárgyalástechnikák gyakorlására, brainstormingra és szerepjátékra is.

 A szekciók során a résztvevők elsajátíthatták a szervezetek és csoportok működésének alapjait, vezetői ismereteket, konfliktus kezelést, az együttműködés alapelveit, amihez olyan módszerek járultak hozzá, mint a szervezeti teljesítmény részvételi értékelése, stratégiaalkotás, akciótervezés és kommunikációs technikák.

Fontos szempont volt a tréning során olyan légkört teremteni, ahol a résztvevők bevonva érzik magukat és bátran meg merik osztani véleményüket, emellett egymást is támogatják. Az előzetes igényfelmérésnek köszönhetően a képzők fel tudtak készülni a résztvevők közötti esetleges különbségekre elvárásaikban és háttértudásukban. A tréning végén mindenki elkészített egy részletes akciótervet, amely a jövőben hosszútávon segíti majd a szervezeten belüli és szervezetek közötti fejlesztést, melyek utánkövetése 2020 során várható. 

A résztvevők véleményeiből:

Az egyetemen tagja és helyi szinten elnöke is voltam aiesec nevű hallgatói szervezetnek. 


Hogy pontosan miért azt ma sem értem, mert én környezetmérnök hallgató voltam, és az meg egy közgazda szervezet, de ez ,már mellékes. A lényeg, hogy éves szinten vagy 7-8 ilyen tréningen vettem részt, mint ez a mostani rendezvény volt. Hallgatóként néha furcsa volt a sok közgázos duma, meg sok rózsaszín nyáladzás, de aktív gazdaként rájöttem, hogy nagyon értékes dolgokat tanultam anno. A tervezéstől kezdve a tárgyalástechnikáig, vagy, a sok ember előtti beszéd. Ezek mind mind felbecsülhetetlenül értékes tudást adtak. 


Lényegre térve ez a pár napos rendezvény olyan, amin minden gazdának, civil szervezeti vezetőnek, tagnak részt kéne vennie, hogy megértse, hogyan működnek a tervezési rendszerek, miből áll menedzserként gondolkodni. Mint egyesületi elnök, sokat gondolkodtam a rendezvény alatt, és biztosan többel tértem haza, mint amivel elindultam oda. 


Köszönet Védegylet, és persze kedves szervezők. 
Üdvözlettel:
Fáy Atilla

Borsodi Fiatal Gazdálkodók Gazdakörének elnöke


Kedves Szervezők!
Először is köszönöm, hogy meghívtatok a képzésre.
A helyszín kiváló volt a képzés szellemiségéhez.
Jó volt látni, hogy az ország több részéről összegyűlt emberek milyen szemszögből látják a vállalkozások és civil szervezetek működését.
A sokszínűség mellett kiderült, hogy mennyire egyformán gondolkozunk a jövőt illetően, mindannyian akarunk tenni, s teszünk azért, hogy előbbre vigyük
a kitűzött célokat.
A foglalkozások nagyon szemléletesek és aktívak voltak, az előadók profik.
Köszönöm a lehetőséget.
Üdvözlettel: Olgi
Rendek Lászlóné Olga – Rendek Ökogazdaság, Tanyamúzeum


Érdekes volt, hogy nagyjából azokat a megoldandó feladatokat boncolgattuk az előadók inspirálására amik eddig is foglalkoztattak, hogy mik azok az erősségek és gyengeségek amik miatt hatékonyabb lehet a társadalmi küldetésünk felvállalása. Szerintem kaptunk útmutatót ahhoz, hogy könnyebben győzzük le az akadályokat és megkeressük azokat az elakadási pontokat amikben bizony megoldást kell sürgősen találnunk. Nagyon jó volt a csapat összeállítása, nagy örömmel hallgattam hozzászólásaikat, tapasztalataikat. A közösen megoldandó feladatok szintén előbbre vitték az elképzeléseinket.
Az előadók lojálisak, rávezetők voltak, hagytak minket kibontakozni. És ki is bontakoztunk zavartalanul, őszintén.
A helyszín nagyon jól volt megválasztva, ellátásunkra kellően odafigyeltek. Köszönjük! Köszönöm!


Tóth Erika
a MAPER képviseletében.